Miért van az, hogy a *Doctor Who* videojátékok mindig elmaradnak a TV-sorozat szintjétől? Lehet, hogy a legnagyobb titok, amit az Idő Ura hozhatna, egy igazán ütős, AAA-s videojáték, de a *The Edge of Reality* sajnos megint csak egy nem igazán kiemelkedő próbálkozás. Hiába a szerethető hangulat és a rajongókra szabott élmény, a technikai megvalósítás és a játékmenet egyelőre nem képes elhozni azt az élményt, amit a sorozat rajongói megérdemelnének.

Van valami, ami sosem változik: a karácsonyi díszek, a tavaszi napsütés, és az, hogy minden évben jön egy újabb *Let's Sing* rész. Az újabb címek jönnek-mennek, de az élmény szinte mindig ugyanolyan: énekelj, nyomd a gombot, és próbálj meg szórakozni. Na, de mi történik, ha a játék igazából nem igazán változik? Hát, akkor megkapjuk a *Let's Sing 2022*-t.

Tíz év telt el azóta, hogy a **DoDonPachi Resurrection** megjelent Xbox 360-on, és bár azóta több platformon is elérhetővé vált, most végre itt a Switch változat. És hát, ha eddig valaki nem tudta volna: ez egy **értelmesen brutális** bullet hell, amely továbbra is a műfaj egyik legjobbja. De miért érezzük azt, hogy a játék igazán csak akkor válik izgalmassá, ha már minden lehetséges titkot és opciót kipróbáltunk?

Ha már belefáradtál a rengeteg mászkálós, harcolós, felfedezős indie játékba, amik naponta tűnnek fel a piacon, akkor a *Death’s Door* az a játék, amire érdemes egy pillantást vetni. Nem hoz semmi igazán újítót, de elképesztően jól csinálja azt, amit csinál. A játékmenet egyszerű, de pazarul kidolgozott, a hangulatot maximálisan kihasználja, és minden egyes percét élvezni fogod – hacsak nem untad meg már a Soulslike és Zelda-féle játékokat, de ha így van, akkor inkább kerüld el, mert ez egy igazi „gyilkos”-élmény.