World War Z

A játékmenet: Masszív hullámok, de unalmasak

A játéknak van egy fő ereje, és ez nem más, mint az a sok-sok zombi, amik egyszerre jelennek meg a képernyőn. És nem is akármilyenek – az egymásra épülő zombihalmok, amelyek megpróbálnak felmászni a falon, tényleg látványosak. Van valami felettébb kielégítő abban, amikor le tudod lőni az alsó szintet, és a teljes halom lezuhan. Szórakoztató, de ez a látványos öldöklés az egyetlen igazán emlékezetes élmény, amit a játéktól kaphatsz.

A probléma ott kezdődik, hogy minden más egyformaságba fullad. Repetitív küldetések, semmitmondó történet, és a zombik is mind egyformák. A különböző típusú ellenségek, mint a robbanós „gázfejűek” vagy a páncélt viselő szörnyek, valahogy sosem érződnek elég fenyegetőnek. Mindegyiket gyorsan kiiktathatod, és ahogy tömegesen dőlnek el a zombik, szinte semmi nem adja azt az izgalmat, amit egy-egy jól elhelyezett, okos taktikai váltás hozhatott volna. Olyan, mintha csak egy nagy, szórakoztató lövöldözés lenne, de komoly tét nélkül.

A történet és a karakterek: Búcsú a könyvtől

Ha valaha olvastál Max Brooks regényeiről, akkor talán érzed, hogy a játék meglehetősen messze ment a könyv eredeti hangulatától. Az egész történet egy nagy mishmash, ami az „esküvői partyval a zombiapokalipszis közepén” tipikus kliséin pörög. Semmi különleges, semmi olyan, amit egy jól megírt történet adhatna. A szereplők? Csak hátterek, akik szaladgálnak a zombikkal szemben – semmi különleges motiváció, semmi emberi dráma. A világ szórakoztató, de két dimenzióval kevesebb, mint amit elvárnánk egy ilyen témájú játéktól.

A játékmenet és a kihívás: Szükség van egy kis mélységre

A harci rendszert tekintve a World War Z inkább a “több, mint kevesebb” megoldást választja. A fegyverek egyszerűek, és bár a játék elején még szórakoztató a zombi irtás, hamar rájössz, hogy valami hiányzik. A harc nem fejlődik, nem kínál igazi taktikai változatosságot, és a zombik végtelen áramlása a gyenge pontja. Ha ismered a Left 4 Dead szériát, akkor rögtön tudod, miről beszélek: a másik játékban minden egyes ellenség egy új kihívást, új taktikai megközelítést igényel. Itt meg… hát, nem.

A port: Működik, de nem csoda

A Switch portot viszont ki kell emelni, mert ahhoz képest, hogy egy ilyen intenzív akciójátékról van szó, meglepően jól fut. Igaz, van egy kis frame rate zuhanás, és egyes pillanatokban elmosódott képek, de a full-fat élményt hozza – már ha nem zavar a közepes grafika és a technikai hiányosságok. Az online multiplayer kicsit lassú, de összességében nem okoz csalódást, hogy egy ekkora, gyors tempójú játékot egy hordozható konzolon is élvezhetünk.