Nintendo-sként az ember megtanul együtt élni azzal, hogy a multiplatform játékok néha „kicsit visszább vannak tekerve” Switch-en. Alacsonyabb felbontás, kevesebb effekt, néha cloud, néha kompromisszum – ez a műfaj. Na de a *NASCAR Heat* esetében nem az az érzésem volt, hogy spóroltak pár árnyékkal, hanem hogy időgéppel küldtek vissza a középidős PS2–GameCube korszakba, csak most modern árcédulával. És igen: 2021-es címről beszélünk.
Nézd, ha már a *BloodRayne* szóba kerül, elég erős érzés van bennem, hogy a sorozat valahogy mindig a „majdnem”-típusú játékok közé tartozott.
Na, képzeld el, hogy egy rave harcos vagy, aki amnéziás, és próbálja megérteni, mi történik körülötte, miközben a világ legneonabb univerzumában szaladgál. Most ez nem valami pszichedelikus álom, hanem a *Klang 2* története – ami, ha őszinték akarunk lenni, nem valami mélyenszántó mestermű. De ahogy a zenével együtt pörög a játék, valahogy mégis teljesen mindegy, mi történik a háttérben.
Emlékszem, amikor 2002-ben először hallottam a *BloodRayne*-ről, és megpróbáltam ráhangolódni a sötét, vámpíros akciókra.
Az *The Wild at Heart* első ránézésre simán elmehetett volna egy újabb próbálkozásnak, ami a Nintendo legismertebb játékmenet-mintáit próbálja másolni. Azonban meglepő módon nemcsak hogy sikerül hoznia a minőséget, hanem olyan friss, szerethető egyveleget alkot, ami nemcsak hogy tisztelettel adózik a Pikminek, a Luigi’s Mansion és a Zelda szériák előtt, de igazán egyedi élményt kínál. A játék – bár papíron másolt – mégis sikeresen találja meg a saját hangját.