The Legend Of Tianding

Szerkezet és tempó

A játék fejezetekre van bontva, mindegyik egy külön epizód Liao Tianding, a legendás tajvani törvényen kívüli életéből. Papíron ez jól hangzik, a gyakorlatban viszont minden fejezet eleje túl sok időt kér tőlem. Hosszú felvezetés, NPC-k láncolata, ide-oda rohangálás kulcstárgyakért, mielőtt végre történne az, amiért itt vagyok: a harc.

Metroidvaniának csak nagyon lazán nevezném. A pályák többnyire lineárisak, kisebb leágazásokkal, opcionális gyűjtögetnivalókkal. Ez nem baj, mert a fókusz egyértelműen máshol van – csak kár, hogy a játék ezt időnként maga is elfelejti.

Harc – itt mutatja meg magát

Amint elkezdődik az akció, a Tianding szinte kivirágzik. A harcrendszer erősen emlékeztet a Guacamelee! sorozatra, de megvan a saját íze. Az ellenségek lefegyverzése és a fegyvereik ellenük fordítása nem csak látványos, hanem kifejezetten élvezetes is. Kardok, rendőrbotok, lőfegyverek, rakétavetők – minden jöhet, ami kézre áll.

A képességek fokozatosan nyílnak meg, és ahogy bővül az eszköztár, egyre szabadabban lehet kombinálni a támadásokat. A flow akkor áll össze igazán, amikor már reflexből dobom el az egyik fegyvert, kapom fel a másikat, és közben még kitérésekre is marad agyam.

Nehézség és kihívás

A „Wanted Outlaw” nehézségi szint nem viccel. Az ellenfelek agresszívek, gyorsak, és pár hiba után már vissza is dob a checkpoint. Ez az a fokozat, ahol a harc igazán megmutatja a mélységét. Lehet persze „Gentleman Thief”-re váltani, de én azt mondom: érdemes magasabban kezdeni, mert a rendszer itt hálálja meg igazán a tanulást.

A főellenfelek pedig… nos, nem kegyelmeznek. Ezek a bossok figyelmet, türelmet és mintafelismerést követelnek. Lövedékek minden irányból, gyors váltások, kevés levegővétel. Nem túlzás azt mondani, hogy simán labdába rúgnának a Metroid Dread emlékezetes összecsapásai mellett.

Ami visszafogja

Pont ezért frusztráló, amikor a játék újra és újra kiránt ebből az élményből. A fejezetek eleji mászkálás, a pénzosztás koldusoknak, a piacozás, az üzenetek kézbesítése mind-mind rombolják a lendületet. Értem, hogy a világépítés a cél, és Tajpej valóban hitelesnek érződik – de túl gyakran érzem úgy, hogy csak az időmet húzza.

Egy kis vágás, feszesebb szerkesztés csodát tett volna a tempóval.

Stílus és technika

Vizuálisan a játék kifejezetten szerethető. Színes, anime ihletésű látványvilág, még ha az NPC-modellek gyakran ismétlődnek is. A fejezeteket lezáró mangastílusú átvezetők különösen jól sikerültek, a tajvani narrátor pedig autentikus keretet ad az egésznek.

Technikailag Switchen többnyire stabil, bár intenzívebb harcoknál akadnak kisebb fps-esések. Ezek ritkán zavaróak, és a rövid töltési idők sokat segítenek, főleg amikor egy boss újra és újra földbe döngöl.

Zárás

A The Legend of Tianding akkor a legerősebb, amikor hagy harcolni. Ilyenkor kifejezetten kiváló akciójáték, feszes, technikás és jutalmazó. Amikor viszont túl sokat akar mesélni és sétáltatni, elveszít valamit a lendületéből. Ha átrágod magad a hosszadalmas felvezetéseken, egy igazán emlékezetes harcrendszer vár a túloldalon.

Értékelés

7 / 10

Ha elég türelmes vagy kivárni, amíg végre ütni lehet, a Tianding nagyon tudja, mit csinál.