Ritkán fordul elő, hogy egy játék nem nosztalgiázni hív, hanem egyszerűen csak visszatesz egy régi, elfelejtett lelkiállapotba – a Videoverse pontosan ezt csinálta velem.
Amikor először megjelent a **Hitman: Absolution**, azonnal érezhető volt, hogy az egész sorozat eddigi legnagyobb kísérlete. Nem a megszokott **nyílt világ** megközelítést kaptuk, hanem egy sokkal inkább **moziélmény**-szerű történetet, ami többeknek már akkor sem tetszett. Most, hogy a sorozat végre újra rátalált a helyes útra a **World of Assassination** trilógiával, sokkal könnyebb visszatekinteni rá, és értékelni, amit próbált elérni – még ha nem is sikerült mindenben tökéletesen.
Első ránézésre ez egy aranyos, kicsit sötét, kicsit rajzfilmes Halloween-játék, de pár perc után világossá válik: ez egy vérbeli arcade szörnyeteg, csak cukorkapapírba csomagolva.
Van valami furcsán megnyugtató abban, amikor egy apró egérként állok a hóesésben, még akkor is, ha közben érzem, hogy ez a tél sosem akar igazán próbára tenni.
Ha az ember egy bizonyos korosztályba tartozik, akkor a *Simon the Sorcerer* név nem csupán egy egyszerű kalandjátékot, hanem egy emlékezetes vízválasztót jelent a klasszikus point-and-click játékok világában. És most, több mint két évtizeddel később, Simon végre visszatért – egy előzmény formájában, ami ugyanúgy hozza a régi hangulatot, de már a modern technológia adta lehetőségeket is kihasználja. De vajon elég varázslatos ez a visszatérés?