Simon The Sorcerer Origins

A történet – Simon kalandja kezdetei

A történet, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a főhős kezdeti lépéseit mutatja be egy varázslatos világban. Simon, aki nem csupán egy varázsló, de egy mágikus kiválasztott is, egy új világba csöppen, hogy megtanulja a mágiát, miközben találkozik hosszan tartó ellenségével, Sordiddal. Az alapfelállás igazán klasszikus, mégsem érzi unalmasnak magát – legalábbis nem feltétlenül. A történetben igazi angol humor és cinizmus keveredik, aminek hatására Simon azonnal a szívünkbe lopja magát, még akkor is, ha éppen egy sötét kocsmában próbálja megoldani a legújabb varázslatos ügyét.

Játékmenet – A régi jó pont-and-click varázsa

Ha valaha is játszottál a régi kalandjátékokkal, akkor tudod, mire számíthatsz: vadászat az objektumokra, pazar kombinációk, és a sikerélmény, amit egy-egy trükkös logikai feladat megoldása ad. A Simon the Sorcerer: Origins a régi iskola szabályai szerint halad, de a modern irányítást és vizuális megoldásokat is alkalmazza. A játékmenet teljesen ismerős, ha valaha is játszottál olyan klasszikusokkal, mint a Monkey Island. Az egyes szintek és feladatok gyakran próbára teszik a türelmedet, és a nehézségek gyakran a logikát túllépő módon nyújtanak igazi kihívást – persze, nem mindig a legkellemesebb módon.

Az objektumok használata és kombinálása sokszor egy elnyújtott teszt, amit nem mindenki fog szeretni. Az "aha!" pillanatok, amikor rájössz, hogyan hozhatod össze a dolgokat, mindössze egy lépésre vannak, de a keresgélés és a véletlenszerű próbálkozások hosszú perceket vehetnek igénybe. Az egyetlen dolog, ami segít ezen a régi stílusú vadászatban, az a sokkal felhasználóbarátabb irányítás. A pixelvadászat, ami egykor igazi fájdalom volt, most már a vállgombokkal vagy a képernyőn való érintéssel könnyedén megoldható, és a játéknak van egy jól működő rendszer, hogy láthatóvá váljanak az interakciós pontok.

Vizuálok – Kézzel rajzolt báj

A játék grafikája bájos, és bár időnként kicsit esetlennek tűnhet, végül is hozza azt a hangulatot, amit elvárunk egy klasszikus point-and-click játéktól. Az animációk néhol kicsit darabosak, és a közelről nézve a karakterek sem mindig tartják meg az éles vonalaikat, de a stílus egészében eléri, amit szeretne. Ez egy olyan játék, ami nem próbál túl sokat – nem hoz világmegváltó grafikai megoldásokat, de ahhoz, hogy belemerüljünk a történetbe, pontosan megfelelő.

Az a tipikus 16 bites nosztalgikus hangulat, amit a Monkey Island és más klasszikusok inspiráltak, itt is tetten érhető. És a legjobb rész, hogy Chris Barrie visszatért, hogy megszólaltassa Simont, aki az első két játékban is őt képviselte – ez a fajta visszatérés szinte már kötelező, ha a régi játékosok számára próbálják szórakoztatóvá tenni a játékot.

A humor és a negyedik fal – Törjük le a negyedik falat

Simon, ahogy az ilyenkor lenni szokott, folyamatosan törni próbálja a negyedik falat, és rendre közvetlenül ránk néz, miközben az egyes helyzeteket kommentálja. Ha egy útvonal megjelenik a térképen, és az egész dolog lezuhan a játék világába, akkor Simon nem hagyja szó nélkül. Az egész játék tökéletesen szórakoztató, ha szereted az ilyen típusú brit humort, ami a játékok során gyakran felüti a fejét, de ha nem vagy nyitott rá, akkor könnyen idegesítővé válhat.