Hitman: Absolution

A történet és a látvány

A játék története valójában nem annyira eredeti, de elég izgalmas ahhoz, hogy ne érezd unalmasnak. Agent 47 továbbra is a célpontjait keresi, és úgy végez velük, ahogy mindig: precízen, csendben, és gyakran a háttérben rejtőzködve. De most ott van egy erősebb, filmes narratíva, amitől a Hitman sokkal inkább egy mozi hangulatú játékká válik. A történet nem olyan izgalmas, mint mondjuk egy Persona vagy Metal Gear sztori, de szórakoztató, és ha beleéled magad, akkor igazi kalanddá válik. Valahol azt éreztem, mintha egy akciófilmet irányítanék, ahol a legnagyobb élmény nem a nagy harcok, hanem a ravasz trükkök és a rejtett akciók.

Azt kell mondanom, hogy az Instinct Mode nem éppen úgy működik, mint a régi Hitman játékokban, ahol szinte mindent csak az érzékeinkre alapozhattunk. Itt nemcsak, hogy egy kis segítségre van szükség, hanem egy idő után az Instinct mód egyre jobban szűkül. Túl sokat ne pazarolj rá, mert hamar elfogy, és aztán igazán élvezetes lesz a játék, amikor már nem csak a segédprogramokra hagyatkozol, hanem újra felfedezed az igazi, klasszikus Hitman élményt: a rejtőzködést, a takarékos, precíz mozdulatokat.

A játékmenet és a kihívás

A Hitman: Absolution játékmenete sokkal inkább lineárisabb és kompaktabb, mint amit a sorozat többi részében megszokhattunk. Az emberek, akik a nyílt világú lehetőségeket várták, csalódhattak. Itt sokkal inkább a szűk helyek, a takarásban való mozgás és az ellenséges területek gyors átvágása a kulcs. Bár a játéknak nem hiányzik a szabadság, amit a korábbi részekben megkaptunk, de igazán izgalmas megoldásokat adhat, ha tényleg odafigyelsz, hogyan közelíted meg a célpontjaidat. Mi tagadás, sokszor le kell lassítani, hogy észrevedd a lehetőségeket – és ez néha a szórakozás kulcsa.

Mégis, a nehézségi szint egyenletesen frusztráló, különösen akkor, amikor olyan szakaszokba érünk, ahol minden apró hibát azonnal megbüntet a játék. Aztán, mintha a pályák felületesek lennének, jönnek a boss fightok, amik szórakoztatóak, de nem érzem azt, hogy igazán fejlődnék. Talán a legnagyobb pozitívum az, hogy a taktikai lehetőségek széles spektrumot adnak a játékhoz, és igazán jól érezhető az, hogy a játék készítői nem csupán egy szórakoztató akciót akartak adni, hanem egy erősebb, nehezebb tapasztalatot.

A Switch verzió és a teljesítmény

A Switch verzió teljesítménye ugyan nem hozza azt, amit vártunk volna, de mégis tisztességesen teljesít. 30 FPS-el fut, néhány kisebb akadás előfordulhat, főleg a zsúfolt részeken, de egyébként nem lesz túl zavaró. Az assetek és a textúrák némileg visszavágva, de még mindig szép látványt adnak, és a zene is nagyszerű. Itt nem arról van szó, hogy ne teljesítene jól, hanem inkább arról, hogy a grafikai szint egyszerűen nem hozza azt, amit a konzolok nagyobb testvérei tudnak.