Mi lenne, ha a 3D grafikák sosem léteztek volna? Mi lenne, ha a Sega 'Super Scaler' technológiája nem csak a régi klasszikus játékok, mint a *Space Harrier* és *Out Run* szintjén maradt volna, hanem egy olyan világot hozott volna létre, ahol a 2D sprite-ok a lehető legnagyobb sebességgel, tökéletesen tisztán, méretezhetően mozognak? Na, pontosan ezt kapjuk a *Night Striker Gear*-ben, a Taito 1989-es coin-op játékának folytatásában, amelyet az M2 csapata hozott el nekünk.
**Ritka, amikor egy klasszikus visszatérése nem pofonként, hanem vállrándításként csattan.**
Pokémon játéknál mindig nagy a várakozás, hiszen az egész világ rajong érte, de valahogy úgy érzem, hogy a Legends: Z-A már nem tudja azt a varázst hozni, amit elődei. Azért ne érts félre, nem borzalmas, csak... *rendben van*. És valószínűleg pont az elvárt szintet hozza – de nem többet. Az, hogy stabilan fut, az már önmagában meglepő, főleg a múltkori, technikai gondokkal teli Pokémon játékok után, de valamiért még mindig hiányzik belőle az igazi lendület.
Amikor leültem a *Lumo 2* elé, pontosan tudtam, mire számítsak: isometrikus szívatásra, szándékosan nehézkes mozgásra és arra a furcsa érzésre, amikor a játék nem kér bocsánatot azért, mert béna vagyok – és mégis mosolygok közben.
Ahogy elkezded pörgetni a golyókat és átszáguldasz a képernyőn, hogy elpusztítsd a csontváz-hordákat, valami nagyon különleges történik.