Ha valaha hazamentél úgy, hogy túl nagy volt a lakás a hangjaidhoz, akkor a Gone Home nem játék lesz, hanem egy kellemetlenül ismerős kulcscsomó a zsebedben.
A Planet Alpha már az első percekben eléri, hogy ne kérdezzek, csak menjek előre, mert érzem, hogy ott még van valami a következő domb mögött.
Őszintén szólva az első órában majdnem elengedtem ezt a játékot.
Másfél évvel a Switch megjelenése után egy dolog biztos: **RPG-ből nincs hiány**. Akár körökre osztott, akár akcióorientált irányból közelítünk, a hibrid konzol gazdagon terített asztalt kínál. Ilyen közegben egy új akció-RPG-nek nagyon kellene villantania valamit, hogy ne süllyedjen el a kínálat zajában. A **Moonfall Ultimate** sajnos nem találja meg ezt az egyedi hangot, és bár akadnak benne kellemes pillanatok, összességében inkább elfolyik, mintsem megmarad.
Nem kell a ’80-as vagy ’90-es években felnőni ahhoz, hogy az ember azonnal felismerje a *The VideoKid* lakóit. A *Ghostbusters*, a *Tini Nindzsa Teknőcök* vagy épp Marty McFly olyan popkulturális alapkövek, amelyek átszivárogtak minden generációba. De attól még van valami egészen különleges érzés abban, amikor egy *Paperboy*-szerű játékban **a gyerekkorod és kamaszéveid statisztálnak** minden utcasarkon. És igen, ne kerteljünk: gyakorlatilag Marty McFly vagyok, piros dzsekiben, név nélkül, de teljes átéléssel.