A Virtua Racing nekem mindig az a ’92-es pillanat volt, amikor az arcade-ban hirtelen átértékelődött, mit jelent a „jövő” szó – és most Switch-en meglepően sokat visszahoz ebből az érzésből, csak épp 1080p-ben, 60 fps-sel, és jóval kevesebb kifogással.

Valamiért mindig van egy különleges varázsa a kis állatfigurás platformereknek. A kis róka, aki világot ment, már alapból eladható, nem igaz? A *Furwind* pontosan ezt a receptet követi, és bár tényleg szórakoztató pillanatokkal szolgál, valahogy mégsem képes kitörni a középszerűségből, pedig nem lenne lehetetlen.

A **Sega Ages** sorozatnál nagyjából tudom, mire számítsak. Hibátlan emuláció, pár okos extra, és egy „na, ennél jobban ezt már nem nagyon lehetne” érzés a végén. A **Wonder Boy: Monster Land** ebből a szempontból nem lóg ki a sorból – az M2 megint precíz munkát végzett. Csakhogy itt jön a csavar: hiába a gondos tálalás, az alapanyag bizony már nem mindenhol állja ki az idő próbáját.

**Értékelés:** 7 / 10 – Szórakoztató, de nem hibátlan