A Void Bastards nálam ott talált be igazán, ahol a legtöbb műfajtárs túllövi a célt: nem akar örökre lekötni, csak nagyon intenzíven jelen lenni.
Az *Arcade Spirits* abból az alternatív valóságból indul ki, ahol az 1983-as videojáték-válság meg sem történt, a játéktermek virágoznak, és a joystick még mindig szent tárgy.
A Levelheaddel az volt az első benyomásom, hogy rosszkor érkezett: Mario Maker 2 már ott volt, bebetonozva, közösséggel, legendával együtt, aztán pár óra után rájöttem, hogy ez a játék nem versenyezni akar, hanem *másképp* jó lenni.
A **G-LOC** egy olyan játék, ami nem mindenki számára lesz a következő nagy szerelem, de aki beleszeret, az nem fog tudni tőle elszakadni. Sega Ages sorozatban megjelent új portja egy igazi klasszikus, amit épp azért érdemes kipróbálni, mert eddig nem volt elérhető otthoni konzolokon. Igen, erről van szó, *ez az első alkalom*, hogy a játékot nemcsak az arcade gépeken, hanem a Nintendo Switch-en is élvezhetjük.
Mi a franc történt? Már több mint 25 év telt el a Streets of Rage 3 megjelenése óta, és amikor beleugrottam ebbe az új fejezetbe, az volt az érzésem, mintha tegnap lett volna, hogy a fasza kis boxolóinkkal szétvertem volna a bűnözőket Wood Oak City piszkos utcáin. A Streets of Rage 4 egy tökéletes visszatérés a kultikus sorozathoz, amit az Lizardcube, a Dotemu és a Guard Crush Games csapata hozott össze. Nemcsak, hogy megújította a klasszikus bunyós szériát, hanem valami egészen fantasztikus élményt is kínál, amitől a szívem majd' kiugrott. Mi a titka ennek a játéknak? Az, hogy mindent megőriztek, amit szerettünk, és közben újragondolták, frissítették, és kihozták belőle a maximumot.