Ha emlékszel még 2013 májusára, biztosan megvan az a pillanat, amikor egy bizonyos mobiljáték, a *Flappy Bird* beférkőzött az életedbe. A maga egyszerűségével és szenvedélyes függőséget okozó játékmenetével igazi világszenzációvá vált, és bár végül eltávolították az app-áruházakból, hatása mégis tartósan jelen van. A *Fledgling Heroes* pedig olyan, mintha egy tiszteletteljes *Flappy Bird*-szerű tisztelgés lenne, de a sokadik próbálkozás után már nemcsak a „flappy” szóval találkozunk.
A *Lonely Mountains: Downhill* első öt perce után rájöttem, hogy ez nem extrémsport-játék, hanem egy furcsán intim párbeszéd köztem, a bringám és a hegy között.
Mi történik, ha egy játék minden szempontból csodálatos hangulatot próbál adni, de közben elfelejti, hogy jó irányítással, szép grafikával és pörgős játékmenettel kellene megtámasztania azt az élményt? Nos, a *Spirit of the North* pontosan ezt mutatja be – egy mesés világ, amelyet egy elképzelhetetlenül lassú róka vezet, és ahol minden csodás háttérzene ellenére inkább a frusztráció lesz a végigjátszás valódi kísérője.
Mi kell ahhoz, hogy egy platformer ne csupán szórakoztasson, hanem elgondolkodtasson is? Nos, a *Ministry of Broadcast* pont ezt teszi: a régi vágású, de brutálisan kihívást jelentő platformer játékmenetét egy rendkívül sötét, distópikus világba ágyazza, amelyet szinte minden képernyőjén karakterek és történet emel ki a közhelyek mocsarából. Nehéz, de nem igazságtalan, szórakoztató, de olyan módon, hogy közben a gondolkodás is ott kell legyen minden egyes lépésnél. Nem könnyű, de ha nem félsz a kihívástól, akkor egy igazán különleges élményre számíthatsz.
Kevin Smith rajongóként talán megvan az a várakozás, amikor meglátod, hogy a Jay és Silent Bob franchise végre egy videojátékot kap. De aztán jön a hideg zuhany: **Jay and Silent Bob: Mall Brawl** egy igazi retro élmény, de sajnos nem minden a jó irányba halad. Túl sok az említésre méltó jó dolog, de egyetlen borzalmas pálya képes lerombolni az egész élményt. És most egy kicsit el fogom árulni, hogy miért.