Van az úgy, hogy egy játék úgy bejön, hogy nem is igazán számítasz rá. Az ember ránéz egy képre, elolvassa a címet, és csak annyit mond: "Jó, hát egy újabb retró platformer." De aztán elkezded, és az egész világot elfelejted. Ez volt velem a **Shovel Knight**-tal is. Persze, már régóta ismertem a címet, de mikor először beleszaladtam, hogy egy új kiadás érkezett Switch-re, na, akkor kezdődtek a meglepetések. **Shovel of Hope** a magamfajta régimódi konzolosoknak készített örömfutam, tele szellemességgel, ügyes játékmenettel, és persze egy jó adag retro bájjal.
Van az úgy, hogy egy játék próbálkozásnak tűnik, és sajnos a *LastFight* nem tudta megugrani azt a szintet, amit a régi klasszikusok, mint a *Power Stone* hoztak. Az egész úgy érezhető, mint egy másolat, amit csak félig tettek a helyére, és sajnos a "jó próbálkozás" nem mindig elég ahhoz, hogy egy játék emlékezetes legyen.
**Ritka az a pillanat, amikor egy lövöldözős játék már az első percben közli veled, hogy itt semmit ne vegyél komolyan – és közben mégis halálosan pontosan tudja, mit csinál.**
A retro pixel-platformerek szerelmesei biztosan felkapják a fejüket, ha meghallják a *Ghosts 'n Goblins* örökségét, főleg ha egy indie fejlesztés próbálja meg felvenni a kesztyűt.
A Nitrome neve nálam alapvetően jó csengésű: a Bomb Chicken például pont azt tudta, amit egy ügyes ötletből ki lehet hozni. Ezért ültem le a Gunbrick: Reloaded elé nyitottan, még akkor is, ha az első pillanatban világos volt, hogy ez egy mobilos múltú darab. Ez önmagában nem bűn. A kérdés inkább az, hogy mit kezd az ötletével egy nagyobb képernyőn, hosszabb játékidő alatt.