Cooking Mama: Cookstar

Egy furcsa eltűnés margójára

A Cooking Mama: Cookstar körüli káoszt kívülről nézve még szórakoztató is volt: eltűnés az áruházakból, pletykák, konteók, félkész megjelenés. Belülről viszont, kontrollerrel a kézben gyorsan világossá vált, hogy itt nem csak a körítés lett odaégetve, hanem maga az alapanyag is problémás. Ez a játék olyan, mintha valaki idő előtt kivette volna a sütőből, majd azt mondta volna: „jó lesz ez így is”.

A recept papíron működik

A Cooking Mama alapvető felépítése mindig is egyszerű volt, és ezzel sosem volt bajom. Mama vezet végig egy recept lépésein, minden fázis egy külön kis minijáték, csillagokat kapok a teljesítményemre. Tojást török, keverek, szeletelek, időre, ritmusra. Ez a struktúra önmagában még mindig életképes, sőt, ideális belépő a kevésbé rutinos játékosoknak vagy egy családi délutánra.

Csakhogy itt véget is ér minden pozitívum.

A játékmenet, ami tíz perc alatt kifullad

A problémám nem azzal van, hogy a játék könnyű. Hanem azzal, hogy üres. A kihívások pár másodpercesek, és vagy egy primitív QTE-ről szólnak, vagy arról, hogy ugyanazt a mozdulatot ismételgetem a bottal vagy a Joy-Connal. Ennyi. Nincs variáció, nincs finomhangolás, nincs tanulási görbe. Tíz perc után láttam mindent, amit a játék tud, onnantól csak új receptekbe csomagolja ugyanazt a semmit.

Ez az a fajta design, amitől eszembe jutnak a DS-es korszak leggyengébb minijáték-gyűjteményei: működik, reagál, de nincs benne semmi, ami miatt játszani akarnék vele.

Mozgásérzékelés, mint orosz rulett

Kézi módban legalább kiszámíthatóan unalmas a dolog, dokkolva viszont jönnek a mozgásérzékelős „megoldások”. Egy Joy-Con, hadonászás, ritmus. Elméletben rendben. Gyakorlatban viszont pontosan azt az érzést hozza, mint a Wii-korszak leglustább third party próbálkozásai. Soha nem tudom biztosan, hogy a mozdulatomat érzékelte-e a játék, és ha igen, akkor hogyan. Így a csillagok nem a teljesítményemet, hanem a szerencsémet tükrözik.

Ez különösen fájdalmas, mert a játék láthatóan ritmusra építene, de amikor a rendszer nem megbízható, az egész élmény szétesik.

Több játékos, kevesebb értelem

Van kooperatív és kompetitív mód is, de ezek inkább végső menedékek, mint valódi alternatívák. Kevés kihívás, nulla mélység, és ugyanazok a mozgásérzékelési gondok két emberrel is. Az, hogy ki tud gyorsabban pörgetni egy Joy-Cont, nagyjából annyira izgalmas, mint eldönteni, ki mosogat ma este.

Tartalom van, élmény nincs

Ironikus módon a tartalom mennyiségébe nehéz belekötni. Rengeteg recept, Cookstar-verziók, kozmetikai unlockok Mama ruhájához és az eszközökhöz. Pár óráig tényleg csöpögnek az új feloldások, csak épp nincs motivációm, hogy eljussak hozzájuk. Az új étel látványa nem kárpótol azért, hogy ugyanazt a fáradt mozdulatsort ismételjem.

Tálalás a múltból

A prezentáció finoman szólva is vérszegény. A modellek olyanok, mintha a PS2–GameCube korszak legaljáról szöktek volna meg, a textúrák laposak, az egésznek nincs étvágya. Pedig egy főzős játéknál pont az lenne a minimum, hogy a kaja jól nézzen ki.

És akkor ott van Mama hangja. Az a fajta szinkron, amin először nevetek, aztán gyorsan rájövök, hogy ez nem szándékos humor. Lelketlen, esetlen, és hosszú távon inkább idegesítő, mint bájos.

Zárás

A Cooking Mama: Cookstar jó eséllyel örökre egy furcsa lábjegyzet marad a Switch történetében. Kuriózum, beszédtéma, polcdísz – de játékélményként gyakorlatilag védhetetlen. Ha valaha a kezembe kerülne egy példány, valószínűleg többet érne vitrinben, mint a konzolban. És ez mindent elmond.