Ha azt hitted, hogy a videojátékok világában már minden lehetséges, akkor az *Everhood 2* kicsit meg fogja rázni a hited. A játék nemcsak, hogy elrúgja a szabályokat, hanem szinte fogja a kis szabályokat, felpofozza őket, és a legképtelenebb módon átírja azokat. Ha szereted a pszichedelikus kalandokat, akkor a *Everhood 2* egy igazi must-have. De ne számíts arra, hogy mindent könnyen megértesz – a játék ugyanis inkább arra hív, hogy hagyd magad teljesen elragadni.
Ritka az a játék, ahol már az első percekben érzed, hogy itt nem egy terméket, hanem egy *alkotói gesztust* tartasz a kezedben – az Omega 6 nálam pontosan ilyen volt.
Tomb Raider. Na jó, nem egy régi, elfeledett klasszikusról beszélünk, hanem egy olyan címről, amelynek minden egyes epizódja olyan mély hatást gyakorolt a videojátékos kultúrára, hogy még ma is ott pislákol a nosztalgia parázsa. És mégis, van valami szürke köd, ami körüllengi az egész „Tomb Raider IV-VI Remastered” csomagot. Nem minden arany, ami fénylik, és nem minden játék, ami egykor divat volt, képes a XXI. század játékosait meggyőzni. Tényleg, próbálták újragondolni a három közepes folytatást, de vajon sikerült?
A *Yu-Gi-Oh!* kártyajáték 25. évfordulóját ünneplő *Early Days Collection* egy olyan csomag, amely valószínűleg nosztalgikus érzéseket vált ki mindenkiből, aki a sorozatot annak idején megismerte. Az alapötlet egyszerű: összegyűjteni a régi Yu-Gi-Oh! játékokat, és bemutatni, honnan indult a ma már ikonikussá vált kártyajáték. A gyűjteményben 14 klasszikus játék található, amelyek 1998 és 2004 között jelentek meg, és bár a *Duel Monsters* sorozat rengeteg változaton ment keresztül, és nem minden mechanika vált tökéletessé, azért mégis jól mutatják a sorozat fejlődését.
Van Arkride megint a kanapén szunyál. Nekem ez már önmagában is egyfajta komfortérzet: mintha Falcom direkt emlékeztetne rá, hogy itt bizony nem világmegváltó pózban álló JRPG-hősökről van szó, hanem esendő, kicsit fáradt figurákról. A *Trails Through Daybreak* friss levegőt hozott a szériába, jó belépési pont volt, és bevallom, engem is visszarántott ebbe a végtelennek tűnő eposzba. A második rész viszont már más tészta: kevésbé feszes, kevésbé bátor, de még mindig nagyon is Trails.