Az **Ender Lilies: Quietus of the Knights** pár éve csendben, de nagyon határozottan rúgta be az ajtót a Metroidvania-műfajba. Sötét hangulat, Soulslike ihletésű harc, fájdalmasan szép világ – nekem azonnal működött. A folytatás, az **Ender Magnolia: Bloom in the Mist** nem akarja újra feltalálni a műfajt, és ezt teljesen jól is teszi. Ehelyett fogja az előd alapjait, és addig csiszolja őket, amíg minden a helyére nem kattan. Ez nem forradalom. Ez mestermunka.
**Hányszor mondták már, hogy "ez a játék alulértékelt", és hány esetben volt igazuk?** A *Tales of Graces f Remastered* esetében simán belefér a címke, és nem csak azért, mert valamilyen nagy frencsájz árnyékában bújik meg, hanem mert már 15 évvel a megjelenése után is képes újat mutatni, ha nem is minden téren. Persze, ha egy "nyílt világú, hatalmas kalandot" keresel, akkor ne itt keresgélj, de ha egy igazi, karakterekre építő JRPG élményre vágysz, akkor nem lesz hiábavaló belevágni.
A PS Vita nagyjából úgy járt, mint a Wii U: túl korán, túl furcsán, túl egyedül. És ahogy lenni szokott, a legjobb játékai szépen átszivárogtak más platformokra. A **Freedom Wars** mindig is ezek közé tartozott. Nem volt hibátlan, de volt benne egy nagyon sajátos íz, egy világ, ami rögtön beszippantott. Most, több mint tíz évvel később itt a **Freedom Wars Remastered** Switch-en, Bandai Namco kiadásában. A kérdés egyszerű: ez most valódi visszatérés, vagy csak egy korrekt újrakiadás?
**Van az a pillanat, amikor rájössz: nem az idő ment el fölötted, hanem a játék maradt ugyanott.**
Van valami varázslatos abban, amikor egy régi kedvenc visszatér, és nemcsak hogy megőrzi azt a régi, szerethető báját, hanem egy kis modern csavart is kap. A *Ys Memoire: The Oath in Felghana* egy ilyen visszatérés, és bár a játékmenet alapja nem forradalmasítja az RPG műfajt, mégis egy olyan élményt kínál, amit érdemes átélni. Egy igazi régi vágású akció-RPG, ami nem próbál többnek látszani, mint ami, de tökéletesen hozza azt a szórakozást, amit elvárhatunk tőle.