The Keep

A The Keep az a játék, ami az első órában még próbára tesz, a másodikban már megnyer magának, a harmadikban pedig megint elbizonytalanít.

Ismerős falak között

A The Keep régi iskolás darab. Nem titkolja, hogy a Dungeon Master és a hasonló klasszikusok szellemiségéből táplálkozik, és ezt nem csak a rácsos mozgás vagy a letisztult grafika árulja el, hanem az egész tempója. Itt nincs kapkodás. Lépésről lépésre haladsz, figyelsz, jegyzetelsz fejben, visszafordulsz, mert „mintha ott lett volna valami”.

Az első pár pálya kicsit ijesztő, nem hangulatban, hanem rendszerben. Sok az információ, a varázslás, a térkép, az inventory mind külön figyelmet kér. De ahogy összeáll a kép, a játék elkezd folyni. Nem sodor, inkább húz befelé, csendesen.

Harc: jó ötlet, nehéz kivitelezés

A legmegosztóbb része egyértelműen a harcrendszer. Valós időben zajlik, vonalakat rajzolva indítod a támadásokat, ami papíron érdekes, gyakorlatban viszont kissé esetlen kontrollerrel. Van egy erős „ez egérrel jobb lenne” érzés, amit nem lehet teljesen elhessegetni.

Nem mondanám rossznak, mert megtanulható, és amikor már érzed a ritmusát, működik is. Csak sosem válik igazán ösztönössé. Inkább olyan, mint amikor egy régi PC-s játékot próbálsz kanapéról játszani: menni fog, de mindig érzed, hogy kompromisszum.

Pályatervezés: itt van a varázs

Ahol a The Keep igazán erős, az a pályák felépítése. Ezek nem véletlenszerű folyosók, hanem gondosan összerakott útvesztők, tele apró trükkökkel, titkos szobákkal, visszautalásokkal. Kifejezetten tetszett, hogy a játék jelzi, ha valamit kihagytam – nem tolja az arcomba, csak finoman emlékeztet, hogy érdemes lenne még körülnézni.

Ez a fajta dizájn tiszteli az időmet, miközben nem veszi el a felfedezés örömét. Ritka kombináció.

Felugró menük és kényelmi megoldások

A pop-up menük meglepően jól működnek. A varázslás, térkép és inventory gyorsbillentyűkről elérhető, ami sokat segít a tempón. Nem kell állandóan főmenükben turkálni, és ez rengeteget dob az élményen.

Ugyanakkor az is érződik, hogy ezek a rendszerek eredetileg PC-re lettek kitalálva. Switch-en korrektül használhatók, de sosem lesznek igazán elegánsak.

Történet: kötelező körök, lélek nélkül

A sztori sajnos a leggyengébb láncszem. Teljesen sablonos, és a gyengén előadott átvezetők inkább kizökkentenek, mintsem hozzáadnának. Az is furcsa döntés, hogy a főhős egy névtelen férfi avatar, mindenféle karakteralkotás nélkül. Egy ilyen műfajnál pont az apró személyes kötődések számítanának.

Itt viszont a történet csak ürügy arra, hogy menj tovább a következő ajtón.

Hangulat és tálalás

A látvány egyszerű, funkcionális, és pontosan azt adja, amit kell. Nem csúnya, nem szép, hanem célszerű. A hangok és a zene is hasonlóan működnek: nem emlékezetesek, de nem is zavaróak. A hangulatot inkább a csend, a visszhangzó lépések és a labirintus tudata teremti meg.

Zárás

A The Keep egy korrekt, kissé darabos dungeon crawler, ami tiszteli a múltját, de nem mindig tud mit kezdeni a jelenével. Van benne egy igazán jó játék, amit a harcrendszer és a fantáziátlan történet visszafog. Ha szereted a műfajt, és nem riadsz vissza egy kis kényelmetlenségtől, itt találsz örömöt. Ha viszont a gördülékeny élményt keresed, lehet, hogy ez a kapu most zárva marad.