The Count Lucanor

Képzeld el a következőt

Képzeld el, hogy egy 10 éves fiú, Hans, egy szürke, unalmas életből menekül el. Az anyja nyomására, dühből, és talán egy kis kíváncsiságból is, de egy dolog biztos: nem elégedett. Hans egy kobold karmai között találja magát, aki örök gazdagságot és hatalmat ígér neki, ha végig tudja vinni a próbát. És mi vár rá? Egy hatalmas kastély tele rémisztő titkokkal, mindenféle szörnnyel és a halál szaggatta falakkal.

De persze nem minden olyan egyszerű. A világ nemcsak ijesztő, hanem tele van rejtvényekkel, amiket nem lehet átrágni anélkül, hogy alaposan körülnéznél. Az egész olyan, mint egy old-school kalandjáték, ahol mindent meg kell találni és összerakni, hogy a végén valahogy kitaláld, hogy mi van a másik oldalon.

Rejtvények és hátborzongató felfedezés

A játékmenet egyedisége az, hogy nemcsak a klasszikus puzzle-öket kell megoldanod, hanem közben folyamatosan belefutsz olyan helyzetekbe, ahol a világ kezd elborulni. Mivel Hans mozgása eléggé lassú, mindig ott motoszkál benned a kérdés: „most már mi lesz?” – mikor lesz vége annak a pici kis szünetnek, amikor nincs rajtad a sötétbe burkolózó, mindenre leselkedő szörny. Persze a térben is vannak lehetőségek, amiket csak később érthetsz meg, ha újra és újra visszatérsz egy-egy helyszínre. Mindig jön egy új kulcs, egy új tárgy, amit az előző szobában tudsz hasznosítani.

A játéknak van egy nagyon szórakoztató része is: az, hogy minél jobban megismered a karaktereket és a történetet, annál jobban érzed, hogy igazán sokféleképpen alakíthatod a sorsodat. A döntéseid hatással vannak arra, hogy hogyan élik meg a többiek a történetet, de ha nem figyelsz eléggé, akkor teljesen lemaradhatsz az igazi mélységről.

A szörnyek és a sötét titkok

Ahogy mélyebbre ásol a kastélyban, egyre inkább megérzed a nyomasztó atmoszférát. Sötét folyosók, furcsa árnyékok, amelyek mozgásban vannak, és egy-egy szörny, amelyik azonnal lecsap, ha nem vagy elég figyelmes. Azért nem egy vérbeli túlélő-horror játékról beszélünk, inkább egy pszichológiai feszültségről, ami fokozatosan növekszik, ahogy egyre inkább szűkül a tér. A lámpák elhelyezése a legfontosabb stratégiai kérdés: ha túl sokat pazarolsz a korlátozott készleteidből, a sötétbe merülés egyre több nehézséget jelenthet.

A szörnyek elkerülésére viszont nemcsak stratégia kell, hanem a megfelelő időzítés is. És, persze, egy-egy pofon után elég bosszantó lehet, ha újra meg kell mentened magad. Ahelyett, hogy minden apró hibától elkeserednél, inkább szervezd meg az idődet, és figyelj oda, hogy mikor érkezik a következő szünet a nagy sötétben.

A pixelművészet: A félelem formája

A grafika talán az, ami a leginkább megteremti azt a hátborzongató hangulatot, amiért a játék tényleg megéri. A pixelart művészete itt nemcsak egy stílus, hanem egy eszköz, ami fokozza a játék horrorelemét. Az animációk szándékosan darabosak, ezáltal még inkább belecseppenünk a rémálomszerű élménybe. Az egész játék olyan, mintha egy 16-bites rémálom, ami csak arra vár, hogy szépen lassan, fokozatosan átadja magát a feszültségnek. Egy kis kuncogás, egy kis színtelen rémület, és akkor hirtelen beüt egy újabb borzalom.

Mi volt a baj?

Persze nem minden tökéletes. A mozgás elég lassú, ami hosszú távon unalmassá válhat. Különösen, amikor egy-egy olyan falba ütközöl, ahol semmi nem történik, de mindenki más a háttérben pörög. Az időzítés kulcsfontosságú, de a szoftveres teljesítmény hullámzása néha zavaró lehet. Akadozó képkockák itt-ott, például a játék elején egy picit feltűnő, zökkenthetik az élményt. És persze ott van a hangkeverés, ami néha totál elhibázott, mint például a tűz hangjának túlzottan hangos megjelenítése – ha nem figyelsz rá, simán szétcsaphatja a játékélmény összhangját.

Összegzés

A The Count Lucanor egy egészen egyedi játék, tele titkokkal, borzalmas rémületekkel és zseniális, de egyszerű puzzle-ökkel. Ha egy kicsit pszichológiai horrorra vágysz, és szereted a régi kalandjátékok lassú építkezését, akkor ez a játék neked való. Azonban, ha könnyed, pörgős szórakozásra vágysz, akkor talán érdemes másfelé nézni. A játék nem a legjobb a piacon, de valamiért minden pillanata lebilincsel, és végül azt érzed, hogy érdemes volt végigcsinálni.