Spyro Reignited Trilogy

A Spyro Reignited Trilogy pontosan ebbe a szent csarnokba érkezett meg. Az első három Spyro-játék teljes újraalkotása, még abból az időből, amikor a kis lila sárkány nem műanyag figurákhoz volt kötve, hanem tiszta, örömből fakadó platformozáshoz. Más rendszereken már régóta elérhető volt, Switch-re viszont szinte csendben csúszott be. Most, hogy itt van, ideje megnézni: hogyan fut, hogyan ugrik, és legfőképp, megvan-e még benne az a bizonyos varázs.

Alapélmény – futás, gyűjtés, repülés

Spyro… nos, egy sárkány. Fut, gyorsan. Gyűjt. Rengeteget. A Dragon World valószínűleg egy ékszerkészítő nagyhatalom, mert a tökéletesen csiszolt drágakövek konkrétan mindenhol ott vannak. Ezeket kell felszedni, plusz egyéb gyűjthető bigyókat, mert ettől halad előre a játék – és mert jó érzés.

Mozgásban Spyro nem annyira akrobatikus, mint egy bizonyos piros ruhás vízvezeték-szerelő. Négy lábon jár, így az ugrásai kissé darabosabbak, a mozgáskészlete szűkebb, és a flow kevésbé balettszerű. Cserébe ott a roham, a tűzokádás, és a siklás – utóbbi még ma is az egyik legjobb „csak még egy ugrás” mechanika a műfajban.

Irányítás – tisztelet vagy makacsság?

Spyro kicsit mereven irányítható. Nem rosszul, inkább… régimódian. És ez nem véletlen. A Toys for Bob szemmel láthatóan mindent megtett azért, hogy az eredeti játékok érzetét is visszahozza, nem csak a pályákat. Beleértve azokat a furcsaságokat is, amiket ma már kényelmetlennek hívnánk.

Ez merész döntés. Lesz, akit taszít, de én értem, miért csinálták. Ezek a játékok így éltek az emlékeinkben – még ha az emlékeink kicsit szebbek is a valóságnál. Van néhány apró életminőség-javítás, de inkább csak annyi, hogy ne fájjon, ne annyi, hogy átformálja az élményt.

Spyro the Dragon – az alapok születése

Az első rész a legpuritánabb. Spyro mozgáskészlete nem nagyon változik, a feladatok egyszerűek: gyűjts, üsd ki az ellenfeleket, és szabadítsd ki a kővé dermedt sárkányokat, mert Gnasty Gnorc lelki problémákkal küzd.

Hub világokból nyíló pályák, amelyek teljesíthetők 100%-ra, vagy csak annyira, amennyire muszáj. Az egésznek van egy enyhén arcade-os íze: pályáról pályára ugrálunk, kevés variációval, sok platformozással. A repülős szakaszok üdítő kivételek, még most is remek tempójuk van.

Érezni rajta a kora kilencvenes évek végét. A kiszabadított sárkányokkal való interakciók kissé esetlenek, a tanácsaik hasznosak, de az egész prezentáció elárulja a kort. Jó játék, nagyon is, de itt még csak formálódik az identitás.

Spyro 2: Ripto’s Rage! – amikor minden a helyére kerül

A második rész már nem finomkodik. Karakterek, világ, humor – minden magabiztosabb. Spyro Avalar világába csöppen, ahol nem sárkányok laknak (botrány!), és segítenie kell megállítani Riptót, a kicsinyes, komplexusos mágusfélét.

Most már orbeket gyűjtünk, gemekre pedig nagyobb szükség van, mert Moneybags – a videojáték-történelem egyik legellenszenvesebb bankára – ezekért cserébe tanít új képességeket. A pályák nagyobbak, élőbbek, a világ kevésbé „pálya”, inkább valódi hely.

Spyro végre tud úszni. Ez önmagában akkora előrelépés, hogy ma már elképzelhetetlen nélküle. A minijátékok néha fura ötleteket dobnak be, de az egész annyira jól van összerakva, hogy nem érződik öregnek. Ez a trilógia csúcspontja, gondolkodás nélkül.

Spyro: Year of the Dragon – amikor túl sok a jóból

A harmadik rész követi a formulát, de csavar rajta egyet. Most sárkánytojásokat (igen, tojásokat) gyűjtünk, és Spyro mozgáskészlete tovább bővül. A gond nem vele van, hanem azzal, hogy nem mindig őt irányítjuk.

Új játszható karakterek jönnek be, saját pályarészekkel. Papíron változatosság, gyakorlatban ritmustörés. Egyik sem használhatatlan, de egyik sem Spyro. És amikor visszakapom a lila sárkányt, azonnal érzem, mennyivel jobb vele minden.

A világ dizájnja továbbra is fantasztikus, a pályák örömjátékok, de ez az egy döntés az, ami a legkevésbé öregedett jól. Akkoriban technikai bravúr volt, ma inkább türelemjáték.

Technikai oldal – Switch-en is méltó

A Reignited Trilogy egyszerűen gyönyörű. A rajzfilmszerű stílus remekül bírja az időt, az animációk élnek, a karakterek tele vannak személyiséggel. Switch-en 30 fps körül fut, többnyire stabilan. Voltak apróbb döccenések, de semmi, ami kizökkentett volna.

A mozgáselmosást TV módban inkább kikapcsolva hagytam, de ez ízlés dolga. Összességében meglepően jól állja a sarat a hardver.

Zárás

A Spyro Reignited Trilogy nem egyszerű újrakiadás, hanem tiszteletteljes újraértelmezés. Meghagyja mindazt, ami miatt ezek a játékok klasszikusok lettek, és csak annyit modernizál rajtuk, amennyi feltétlen szükséges. Igen, néhol recseg-ropog az idő vasfoga, de ez nem hiba, hanem tudatos vállalás.

Switch-en is gyönyörű, élvezetes, és ha valaha szeretted a 3D platformereket, itt nagyon nehéz mellélőni.