Romancing SaGa 2

Ez az a JRPG, ami nem azt kérdezi, mennyire erős vagy, hanem azt, mennyit vagy hajlandó elveszíteni a győzelemért.

Egy ország, ami túléli a hőseit

A kiindulópont már önmagában szokatlan. Avalon királysága generációkon át vív háborút hét egykori hőssel, akik valamiért a civilizáció ellen fordultak. Az aktuális uralkodó tudja, hogy nem élhet örökké, ezért az erejét – szó szerint – továbbörökíti az utódjára. Innen indul az egész, és innentől a játék folyamatosan emlékeztet rá: itt nem egyetlen karakter története a fontos, hanem egy országé.

Ez érződik is minden pillanatban. A csapattagjaid nem kiválasztottak, nem érinthetetlenek. Meghalhatnak. Végleg. És igen, ez fáj. De közben furcsa módon felszabadító is, mert megtanít arra, hogy ne ragaszkodj görcsösen egy-egy figurához, hanem rendszerben gondolkodj.

A császár nem csak harcol

Amikor épp nem csatába vezeted a csapatodat, uralkodsz. Döntéseket hozol: mire költöd a kincstárat, milyen fejlesztések induljanak, milyen varázslatok, felszerelések, szolgáltatások váljanak elérhetővé. A főváros nő, alakul, reagál a döntéseidre.

Ez a fajta menedzsment nem bonyolult, de nagyon jól kiegészíti a harcokat. Olyan érzés, mintha egy régi PC-s stratégia és egy SNES-korszakos JRPG kezet fogott volna. Nem tolakszik előtérbe, de végig ott van, és folyamatosan azt súgja: amit most csinálsz, annak később ára vagy jutalma lesz.

Harcok, amik lassan bontják ki a mélységet

A csaták első ránézésre egyszerűek. Körökre osztott rendszer, sprite-ok, semmi hivalkodás. Aztán szépen, lassan kiderül, hogy itt nincs klasszikus szintlépés. Nem számok nőnek, hanem jártasságok. Amit használsz, abban fejlődsz. Amit elhanyagolsz, az lemarad.

Ez a megközelítés hihetetlenül jól működik. Ráadásul ott vannak az alakzatok, amik a régi Final Fantasyk szellemiségét idézik. Ki áll elöl, ki hátul, ki védi a csapatot, ki osztja a sebzést – ezek nem díszletek, hanem élet-halál kérdések.

És akkor jön a csavar: minden csata után automatikusan visszatölt az életerő. Elsőre furcsa, de gyorsan megszerettem. Nem veszi el a kihívást, inkább arra ösztönöz, hogy bátrabban próbálkozz. Viszont ha egy karakter túl sokszor kerül padlóra, elfogynak az életerő-pontjai, és örökre kiesik. Nincs visszatöltés. Nincs sajnálkozás. Csak tanulsz belőle.

Felfedezés, ami a döntéseiden múlik

A világ nyitottabb, mint amire számítottam. Nincsenek véletlen csaták, az ellenfeleket látod a terepen, és gyakran rajtad múlik, ki kezdi a harcot. Hová mész, kivel beszélsz, milyen párbeszédopciót választasz – ezek mind befolyásolják, mi történik később.

Ez nem egy vezetett élmény. Néha el is lehet veszni benne, de ez a fajta eltévedés a felfedezés része. Mint amikor régen egy japán RPG-ben nem volt minden tökéletesen feliratozva, mégis mentél előre, mert kíváncsi voltál.

Zárás

A Romancing SaGa 2 nem simulékony játék. A menük darabosak, a mozgás néha kényelmetlen, és a történetmesélés messze nem olyan csiszolt, mint más Square Enix klasszikusoknál. Viszont az alapötletei ma is frissek. Az, ahogy felelősséget rak a játékos vállára, ahogy rendszerekben gondolkodtat, és ahogy hagyja, hogy hibázz – ez mind ritka kincs.

Nem mindenkinek szól, de aki vevő az ilyen típusú, lassan kibomló élményekre, az könnyen ott ragad Avalon trónján.