Azur Lane: Crosswave

A mobilról konzolra átszivárgó játékok legtöbbször nem szoktak igazán jól szerepelni, és hát, ez is pontosan azt hozza, amit várhattunk. Az egész egy szörnyű anime-képregény, amitől igazán semmi nem fog meg. Az alapvető probléma nem is a történettel van, hanem a szinte teljesen elfeledett játékmenettel, ami a ritka pillanatok egyikében sem tudott megfogni.

Egy történet, ami elfelejthető

A történet, amit elénk tár a játék, igazi anime-borzalom, amit maximum egy meglehetősen türelmes néző bírhat el. Négy különböző országot képviselő karakterek – mindegyikük egy-egy egyedi hajót, azaz animált nőt – küzdenek egy titokzatos ellenfél, a Siren nevű csoport ellen. Az alapötlet még elmegy, de a szálak már az elején összekuszálódnak, és onnantól kezdve igazából csak arra koncentrálunk, hogy hogyan jussunk túl ezen a szövegelésen. Igazán semmitmondó dialógusok, amik öt-hat perces köröket futnak, miközben a karakterek épp nem csinálnak semmit érdekeset. Az egyetlen pozitívum a történetben az, hogy mégis van egy főszereplő, a harcias Shimakaze, aki egyedül próbálja megtartani a látszatot.

Játékmenet: A tengeri csata, amit senki sem kér

Most következik a játék legrosszabb része: a tengeri csaták. Ha valaha is játszottál egy valódi tengeri harccal (mondjuk, egy Battleship vagy Naval Action szintű játékkal), akkor az Azur Lane: Crosswave képes lesz komoly frusztrációkat okozni. A csaták nemcsak lassúak, hanem olyan szinten egyszerűek, hogy még a legelvetemültebb rajongók is elgondolkodhatnak: Miért is játszom ezzel? A harci mechanika iszonyatosan sekélyes, nincs semmiféle stratégiai mélység, mindössze annyi a dolgunk, hogy lőjünk, miközben próbálunk elkerülni néhány támadást. De, hogy őszinte legyek, ennek semmi kihívása nincsen.

A legrosszabb az egészben, hogy bár több hajót is választhatunk, és különböző karaktereket irányíthatunk, az egész tapasztalat csak egy monoton kattintgatás. A csaták úgy mennek, hogy beállítasz egy csapatot, majd szépen köröket futsz, míg le nem nullázod az ellenfelet. Nem kell taktikai érzék, nem kell időzítés, és hát nem is igazán van veszély. Mintha valami gyenge célbalövő programot próbálnál ki.

Képességek és a sok-sok üres funkció

Közben persze a játék próbálkozik néhány extra funkcióval. Van bolt, ahol különféle eszközöket vásárolhatsz a csatákhoz, de az egész egy felesleges körforgás. Ráadásul, hogy valamit elérj, az extra karakterek és hajók sem hoznak igazi különbséget a játékmenetben. A fejlődés lehetőségei teljesen irrelevánsak, mivel nincs semmi komoly tétje annak, hogy melyik hajót választod.

A Photo Mode igazából egy felesleges tétel, és egy olyan mód, ami csak az anime-fanoknak lehet érdekes, de biztosan nem ad hozzá semmit a játékélményhez. Ugyanez igaz az Extreme Battle módra is, ami szintén nem nyújt semmi újat, csak ismétli azt a monotonitást, amit már a történet során is tapasztaltunk.

Vizualitás: Ne kérdezd, miért

A grafika vegyes eredményeket hoz. A vizuális regény szekvenciák kifejezetten szépnek mondhatóak, a karakterek jól megtervezettek, és mindenki egyedi stílust képvisel. Azonban a 3D csaták... nos, azokat inkább gyorsan felejtsük el. A karakterek mozgása rendkívül fapados, az animációk gyengék, és mindegyik csata ugyanabban a háttérben zajlik, miközben az óceán semmi mást nem kínál, mint egy monoton kék hátteret. A zene is vegyes – van benne egy fura fémes ütős háttér, ami egyenesen a St. Anger korszakot idézi, és nem, ezt nem kellett volna újra megélnünk.