Rift Of The NecroDancer

Az alap: Gitár, zombik és egy kis időutazás

A történet egyszerű, de azért mégis elég szórakoztató: a hősnőnk, Cadence, a Crypt of the NecroDancer-ből már ismert karakter, most egy gitár segítségével vág neki egy újabb kalandnak. A valóság szétreped, és ő egy teljesen új, modern világban találja magát, ahol a zombik és más szörnyek özönlenek. A megoldás? Jamming a gitáron! A sztori nem lesz Oscar-díjas, de hát ki akar mély drámát egy zenés-zombis játékban? Az élmény az, ami igazán számít, és hát az Rift of the NecroDancer nem is hagy cserben.

A játékmenet: Még több pörgetés, még több zombihullám

A ritmus alapú harcrendszer a játék lelke. Minden egyes csata három függőleges sávra van felosztva, és a zombik szinkronban mozognak a zenével – balra, jobbra, középre, aztán jöhet a pofon. De itt jön a csavar: nem minden szörny mozdul a zenére, egyesek szinkopálva lépnek, míg mások elhúznak a helyükről. Ezen kívül minden egyes szörnynek saját támadási szokásai vannak, szóval nem elég csak a ritmusra figyelni – igazán pörögni kell a fejben, hogy a helyükre illeszkedjenek a kombinációk.

Ez az, ami igazán emeli a játékot a többi ritmus játék fölé: nem csak megmondják, mit kell játszanod, hanem magadnak kell kitalálnod, hogy mikor és hogyan érheted el a következő lépést. A Rift of the NecroDancer igazi agytorna, ahol minden egyes sikerélmény egy „hogyan csinálom ezt?” pillanattal ajándékoz meg. Sosem tudtam, hogy a zene és a reflexek milyen jól tudnak együttműködni – de itt valóban összeérnek.

Nehézségi szint: Képzeld el, hogy az agyad robbanásra kész

A nehézség gyorsan emelkedik, és az érzés, hogy „már megint sikerült elérni a tökéleteset” elég hamar elvezet oda, hogy minden következő lépés egy új kihívás legyen. A közepes nehézségi szinten már úgy éreztem, hogy teljesen belemerülök a játékba, és nem is tudom, hogy mikor jött el a következő lépés. Azonban, ha túl magasra teszed a lécet, akkor könnyen pofára eshetsz: a későbbi szakaszok tényleg kemények. Szerencsére az Easy beállítás, bár sokkal egyszerűbb, segít átlendíteni a nehezebb pillanatokon, bár jelentősen csökkenti a játék adta kihívást.

A legjobb rész, hogy a játék lehetőséget ad a nehézségek közötti váltásra, ami a legkemikálisabb pillanatoknál is egy kis mentőöv. Mert az agyad szívesen dolgozik, de a kezed nem mindig képes lépést tartani.

A minijátékok: Szórakoztató szünetek

A csaták között egy sor kisebb, ritmusra épülő minijáték is vár. Olyan dolgokat kell csinálni, mint például hamburgereket készíteni egy techno ütemre, vagy épp egy idegesítő jelmezben felvonulni. Ezek a minijátékok a Rhythm Heaven stílusában működnek, gyorsan jönnek, gyorsan mennek, és bár nem mindegyik van igazán a helyén, színesebbé teszik az egyébként már amúgy is pörgős játékmenetet.

A bossok: Igazi ritmuskarakterek

A boss harcok igazi erőpróbát jelentenek, és a Punch-Out!! és Elite Beat Agents nyomdokain járva érdekes újításokat hoznak. Az ellenségek nemcsak hogy látványosak, hanem tényleg kihívás elé állítanak – a harcuk alatt mindent be kell vetned, amit a ritmusérzéked és a reflexeid engednek. Az igazán remek karaktertervezések és a szórakoztató harcok mind segítenek abban, hogy a végén úgy érezd: valóban megérte a küzdelem.

A zene: Minden, ami kell

A Rift of the NecroDancer egyik legerősebb oldala a zenéje. A rock, a szintetikus pop és a funky dalok mind jól illeszkednek a játék hangulatához, és minden pályához egyedi stílust adnak. A zene nemcsak háttér, hanem maga a játék motorja. Azonban, ha egy kicsit túl hangosak a hanghatások, azok néha elnyomják a zenét, ami egy kicsit rombolja a hangulatot – de szerencsére ez nem történik meg túl gyakran.