Guilty Gear -Strive- Nintendo Switch Edition

Ami még mindig működik: Harc, ami megüt

Ha emlékszel a régi Guilty Gear játékokra, akkor pontosan tudod, mi vár rád. A Strive nem csalódás: ugyanaz az őrült tempó, ugyanazok a karizmatikus, extrém karakterek, és még mindig van benne valami az első részek hangulatából, amiért minden anime-fighting-rajongó annyira szerette ezt a sorozatot. Itt nem csak egy gombnyomásra bonyolult kombókat nyomsz, hanem minden egyes mozdulatnak van súlya. Az ütéseket érzed a kormánynál, és nem csak látod a képernyőn.

A legnagyobb erőssége még mindig az, hogy nem csak egy újabb verekedős játék, hanem egy igazi művészet a harc. A látványos animációk, a karakterek közötti különbségek (és persze a háttérzenék) nemcsak a szemet, hanem a szívet is megdobogtatják. A Wall Break mechanika, ami új területre juttatja a harcot, akármennyire is zavaró néhány veterán számára, új dinamikát ad a játékhoz. Elvágja a régi berögzült stratégiákat, de egy új, frissebb élményt kínál, ami a kezdő játékosoknak talán még üdvözítő is lehet.

Ami picit törik: Az új dizájn kockázata

De az nem árt, ha egy kicsit elgondolkodunk, mi miért működik. Az új dizájn, ami mindent nagyobbá, részletesebbé tesz, megosztó. A karakterek izomzata és az apró mozgások, mint egy-egy pántok csattogása, már-már túlságosan is... valóságosak. És bár a látvány elképesztő, néhány háttér összhangja nem mindig működik a karakterekkel. A bonyolult, túlságosan zsúfolt helyszínek – mintha egy kis háttérben elhelyezett reklám szórakoztatni akarna minket – néha összekeverhetik a figyelmünket.

Emellett a pre-match animációk hosszúsága is éppen csak a hangulatba lök. Amikor már várnád, hogy kezdj, és helyette egy unalmas monológot hallgatsz... hát, nem ez az, ami miatt egy verekedős játékot pörgetünk. De persze, mindez gyorsan elfelejtődik, mikor elkezdődik a harc.

És mi a helyzet a porttal?

Mivel konzolos játékos vagyok, engem különösen érdekel, hogyan teljesít egy ilyen port a Nintendo Switch-en. És hát, azt kell mondanom, hogy lenyűgözött. A 60 fps-es stabilitás, az abszolút sima játékélmény – mondjuk, nem titok, hogy az Arc System Works tud valamit, ha konzolos portolásról van szó. Az input lag szinte észrevehetetlen, és a gyors töltési idők egyenesen példásak. Az egész élmény teljesen sima, nincs semmi, ami megakasztaná a flow-t.

Ami újdonság: A közösségi élmény

A Strive-ban a közösségi aspektusok is nagy szerepet kapnak. Nézheted mások meccseit, gyűjtheted a W$-okat, és belevághatsz a halálos 3D-s karakterek beállításába. Van egy kis szórakoztató mellékküldetés, ahol karaktereket készíthetsz, pózba állíthatod őket, majd kiállíthatod egy virtuális galériában. Az online rendszer is pofás, bár itt is akadtak problémák: az európai szerverek egy kicsit üresek voltak, míg Japánban inkább a haladóbb szintű játékosok pörögtek.