Murder By Numbers

A Murder By Numbers olyan, mint egy szórakoztató, kétdimenziós házi feladat, ahol a legnagyobb kihívás nem az, hogy rájöjj, ki ölte meg a főnököt, hanem az, hogy kitaláld, mi a fenét keresel a háttérben a pixelrengetegben. De valahogy mégis működik. Mediatonic legújabb játéka egy egyedi keveréke a nyomozós játékoknak és a Picross-hoz hasonló logikai rejtvényeknek, miközben egy történetet ad a kezedbe, ami valahol a hollywoodi szappanoperák és a szürreális sci-fi között elhelyezhető. A főszereplő Honor Mizrahi és a feledékeny robot, SCOUT párosának kalandja biztosítja a sok bonyolult, de szórakoztató pillanatot – néha túlságosan is.

A történet és a karakterek – Amikor a nyomozás nem elég

A történetben Honor, a tévés nyomozó, aki egy hirtelen felbukkanó gyilkosság közepén találja magát, felveszi a kesztyűt, hogy ne csak a bűntényeket, hanem saját életét is megoldja. A dolog ott kezdődik, hogy miután főnöke kirúgja, őt is gyilkosság áldozataként találják meg. A dolgot tovább bonyolítja egy robot, SCOUT, aki nemcsak hogy amnéziás, de azt sem tudja, miért van a földön heverve, tele alkatrészekkel. Mint egy klasszikus buddy-cop történet, itt is fejlődnek a karakterek – Honor és SCOUT a nyomozás mellett egymást is segítik, és talán pont ez a személyes fejlődés teszi igazán élvezetessé a sztorit.

Az egész hangulatot egyfajta laza, de a mélyebb témákat sem elhanyagoló stílus jellemzi. Még ha a történet kissé klisés is, és a karakterek egy-egy pillanatra elérhetik a szappanopera határait, mindig van egy fura báj, ami végigkíséri az egészet. A cél nemcsak a gyilkosságok megoldása, hanem az is, hogy a szereplők önmagukra találjanak a fura, komikus, de mégis szomorú környezetben.

A játékmenet – Nonogramok, robotok és sok-sok nyomozás

A játék fő mechanikája az, hogy különféle környezetekben nyomokat gyűjtesz, amit aztán a nonogram típusú rejtvények segítségével kell megfejteni. Először egyszerűek, de a játék előrehaladtával egyre bonyolultabbak lesznek, és időnként érezhető, hogy a rejtvények száma is megnövekszik, ami egy kicsit túltolja a dolgot. Az elején kellemesen pörög a játék, hiszen a történet és a puzzle-k aránya jól van elosztva, de amikor már a végéhez közelítesz, kicsit sok lesz a pici puzzle.

Az igazi móka azonban akkor kezdődik, amikor SCOUT robot segítségével kell feltérképezni a különböző helyszíneket. Ekkor egy 5x5-ös hackelő minijáték vár ránk, amit tényleg igazi időnyomás alatt kell megoldani. Ez a rész egy kicsit feszült, és bár eleinte szórakoztató, a gyakori hibák és a kényszerű újrakezdések egy idő után frusztrálóvá válhatnak. Azonban ha nem vagy valami nagy Nonogram mániás, akkor a könnyű mód segíthet, hogy ne idegeskedj, csak élvezd a történetet.

A vizuális és hangulati megvalósítás – Színes, egyedi és szerethető

A vizuális stílust érdemes kiemelni, mert igazán friss és szórakoztató. A karakterek megjelenése, az apró animációk, és a különböző jelenetek mind jól megtervezettek. A játék nem fél humoros helyzeteket csempészni a komolyabb pillanatok közé, így az egész egyfajta könnyed hangulatot áraszt. A karakterek éppúgy szórakoztatóak, mint a történetük, és az egész játék egyenletes tempóban visz minket előre.

A szinkronizálás is kiváló, a szereplők hangja jól passzol az egyes karakterekhez, és az egész angol verzió nem vesztett semmit az eredeti japán hangulatából. A történetben a dialógusok is nagyon jól működnek, ami a legtöbb vizuális regényben elengedhetetlen ahhoz, hogy a játék átjöjjön.