Spartan

Az első benyomás: Könnyű, mint a spártai edzés?

A King Leonidas nem titkolja, hogy egy klasszikus 16-bites platformer előtt tiszteleg, és bár a sztori minimálisra van redukálva, azért egy picit mégiscsak odateszi magát. A történet egyszerű: Leonidas felébred, és rájön, hogy Sparta ki van rabolva, és mivel nem ér rá katonákat toborozni, inkább nekiindul, hogy egyedül állítsa helyre a rendet. Hát, ha valami, akkor az biztosan "spártai" erőfeszítés!

Első blikkre a grafikája elég aranyos, picit mobilszerű, amitől könnyen azt hihetnénk, hogy egy családbarát, könnyed platformer előtt állunk, de csalódni fogunk. Az egész játékmenet keményebb falat, mint gondolnánk. Ahogy a régi, pörgős arcade platformerekben, itt is készülj fel arra, hogy gyakran meghalsz, és igazán nem lesz könnyű beletanulni a dolgokba. De épp ez adja meg a kihívást. Ha viszont nem a türelem bajnoka vagy, lehet, hogy az irányítással való ismerkedés eleje egy kisebb rémálom lesz.

A játékmenet: Ugrálás, penge és váratlan pofonok

Az irányítás, na, itt kezdődnek a dolgok igazán. A mozgás egy kicsit "lebegős" a spártaihoz képest, ami kezdetben furcsa, de egy-két szint után elkezdesz ráhangolódni. A dupla ugrás rendkívül fontos, és bár gyakran segít, néha épp emiatt fogsz pofára esni – szóval érdemes ügyelni arra, mikor és hogyan használod. Mivel rengeteg ugrálós szakasz vár ránk, szükség van a precíz mozgásra, különben több órányi próbálkozás után is ott maradsz egy-egy elbaltázott ugrás miatt.

A stamina rendszer is érdekes: a futás erőforrást igényel, de ha túlzásba viszed, lelassulsz, így okosan kell gazdálkodnod vele. Ugyanakkor a falra mászás és falugrás mechanikája is beletartozik a játékba, és a pályákon előforduló falak gyakran elég bonyolult helyzeteket teremtenek. A harc sem marad el, és bár egy egyszerű kardcsapásról van szó, a sebzés mértéke és az ütemezés rengeteg lehetőséget rejt. Hát, nem lesz unalmas!

A szintdesign: Sok kihívás, de nem mindig fair

A szinttervezés néhol elég furcsa döntéseket hoz: előfordulhat, hogy egy elért checkpointot véletlenül aktiválsz újra, így a keményen megküzdött szakaszok végére visszakerülsz. Ilyenkor persze joggal törhet ránk a frusztráció, de szerencsére a játék elég gyakran biztosít mentési pontokat, hogy ne kelljen teljesen újrakezdeni mindent. Ha pedig a „Spartan” nehézséget túl keménynek érzed, választhatsz egy könnyebb módot, ahol több szíved van – bár a platformer elemek miatt ez nem biztos, hogy segít. A gond nem annyira a nehézséggel van, hanem inkább az, hogy sokszor érezhetjük úgy, hogy a játék nem mindig fair.

A hangulat és a látvány: nem annyira gyerekjáték

A zenei aláfestés jópofa, némi etnikai fuvallattal, ami igazán passzol a spártai témához, a hanghatások pedig szépen szolgálják a játékot. Az art design ugyan színes és kifejezetten aranyos, de meg kell mondjam, hogy nem ez lesz a legszebb vagy legjobban kidolgozott platformer, amit a Switch-en láttunk. Viszont a játék teljesen kompetens módon végzi el a dolgát, és mivel retro hangulatot áraszt, nem is várhatsz tőle többet.

Konklúzió: Spartan, de inkább hősöd lesz

A King Leonidas leginkább a platformerek edzésének legkeményebb változata, amit végigvinni igazi büszkeség. Nem arról van szó, hogy rossz lenne, hanem hogy a retro platformerekhez való hűség miatt nyomasztóan nehéz. A kihívás valóban hatalmas, és ha végigcsinálod, elmondhatod magadról, hogy egy kemény platformert meghódítottál, de vajon az élmény tényleg szórakoztató lesz minden egyes próbálkozás után? Hát, nem biztos.

Pozitívumok

• Kemény, old-school platformer kihívások
• Erősebb játékosoknak igazi érzés lehet, amikor átvészelnek egy nehéz szakaszt
• Kellemes zenei aláfestés és a téma hűséges megjelenítése

Negatívumok

• A szinttervezés néhol frusztráló, különösen a checkpointokkal
• A nehézségi szint és az irányítás nem mindenkinek való
• A grafikája bár szép, nem kiemelkedő, és nem mindig a legszórakoztatóbb