Biomotor Unitron

A Biomotor Unitron úgy indul, mintha egy elveszett ’90-es évekbeli anime főcíme peregne fel, aztán kiderül, hogy a mecha alatt nem mindig dübörög a motor.

Egy világ, ami inkább keret, mint történet

A sztori nagyjából annyi, hogy te egy Unitron Master vagy, egy meteorenergiával működő harci robot pilótája, aki a városban összegyűlt többi megszállottal együtt arénaharcokon keresztül próbálja elérni a Master of Masters rangot. Igen, ez tényleg így hangzik. Van pár karakter, van egy kötelező főgonosz, de ez inkább ürügy, mint valódi motiváció. Nem ez az a játék, amit a története miatt idézel fel évekkel később.

Retro hangulat, működő nosztalgia

Ami viszont azonnal betalált nálam, az a hangulat. Switchen, a szűrők kikapcsolásával, a Biomotor Unitron meglepően élénk és színes. A sprite-ok szerethetőek, a robotok karakteresek, és bár a zene nem fog örökre a fejedben maradni, hozza azt a tipikus, jólesően kattogó 8-bites érzést, amitől az embernek eszébe jut egy régi kézikonzol a buszon.

Ez az a fajta nosztalgia, ami nem erőlködik, csak jelen van.

Dungeoncrawl, ahol gyorsan elfogy a türelem

A játékmenet alapja a négy dungeon, ahová bármikor bemehetsz nyersanyagért és pénzért. Papíron ez jól hangzik, gyakorlatban viszont hamar monotonná válik. A pályák véletlenszerűek, de valójában csak egyszerű labirintusok ládákkal és állandó véletlen csatákkal. Már 1999-ben sem lehetett volna ezt frissnek nevezni, ma pedig kifejezetten fárasztó.

Van ugyan egy elemrendszer, nyolc affinitással, ami miatt érdemes a megfelelő karokat felszerelni az adott területhez, de ez is hamar leegyszerűsödik: ha jó az Arm, nyersz, ha nem, akkor kicseréled, és kész. Taktika helyett inkább rutin.

És ami igazán fájt: nincs lehetőség gyorsítani a véletlen csatákat. A rewind jól jön, a digitális kézikönyv aranyos, de amikor a harmadik gombamanó is eléd ugrik öt lépésen belül, akkor már csak sóhajtasz.

A játék szíve: a Unitron építés

Ahol viszont a Biomotor Unitron tényleg él, az a robot összerakása. Alkatrészek vásárlása, fejlesztése, statok tologatása, és közben látod, ahogy a Unitronod kinézete drasztikusan változik. Egyik órában dinoszaurusz lábakon álló baltás szörnyeteg, később lánctalpas tank rapírral és pöröllyel.

Ez az a része a játéknak, amit sosem untam meg. Mindig volt egy „na még ezt kipróbálom” érzés, és itt tényleg működik az a klasszikus RPG-dopamin, amikor érzed, hogy erősebb lettél.

Aréna: grind be, grind ki

Ha kész a Unitron, irány az aréna. Egy az egy elleni harcok, rangonként pár ellenfél, és nagyjából ennyi. A harcok maguk egyszerűek: támadás egyik vagy másik karral, energia visszatöltése, tárgyhasználat. A győzelem kulcsa szinte mindig az, hogy eleget grindoltál-e előtte.

Ha kikapsz, visszamész a dungeonbe, szintelsz egy kicsit, majd visszatérsz, és simán átgázolsz az ellenfélen. Ez a körforgás hamar kiismerhetővé válik, és a flow megtörik: nem a döntéseid, hanem az időráfordításod számít.

Zárás

A Biomotor Unitron egy kedves, de sekélyes retro kuriózum. Megvan benne minden alapdarab egy igazán jó mecha RPG-hez, csak épp nem mélyíti el őket. Egy-két délutánra el tud szórakoztatni, főleg ha szereted a régi kézikonzolos hangulatot és a robotépítést, de hosszabb távon kevés kapaszkodót ad.

Őszintén: legszívesebben egy modern, újragondolt Biomotor Unitront látnék, ami megtartja ezt az ötletes alapot, csak ad mellé tempót, mélységet és kevesebb felesleges csatát.