A **Missile Command** alapvetően az a játék, amit bárki, aki valaha is játszott videojátékokkal, ismer, hiszen egy olyan klasszikusról van szó, amely az 1980-as években alapozta meg az arcade élményt. Az új **Missile Command Delta** próbál valami újat hozni, és bár az alapötlet izgalmas, sajnos nem mindenütt találja meg a helyét. A **turn-based stratégiai** rész működik, de az ezt körülvevő felesleges felfedezősdi és a történet annyira tompa, hogy a végeredmény szinte minden bizonnyal csalódást okoz azoknak, akik tisztességes Missile Command élményre vágynak.
Mit kezd az ember, amikor egy régóta várt taktikai RPG remake nemcsak hogy nem hozza azt, amit várna, de még valami egészen más dologba is belecsúszik? A *Front Mission 3: Remake* pontosan ezt teszi: miközben az alapötlet és a történet még mindig ott van, amit kaptunk, az több hibát is magán hordoz. A mechanikák és a grafikai frissítések eléggé csalódást okoznak ahhoz, hogy a potenciálját nehezen tudjuk élvezni.
**Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen színes, gyerekeknek szánt platformer elkap, de Ruffy és a Riverside tényleg meglepett.** Nem is gondoltam volna, hogy egy "80-as évekbeli gyerekeknek szánt tévéműsor stílusú karakterekkel" operáló játék ennyire képes elvarázsolni. Azt hittem, hogy csak egy újabb elfeledhető próbálkozás a rengeteg 3D platformer között, amit azóta is emlegetnek a régi "Crash Bandicoot" és "Super Mario 64" árnyékában. De nem, Ruffy valami egészen más: egy friss, szórakoztató ötlet, ami nemcsak tisztelettel adózik a múlt klasszikusainak, hanem újít is velük.
Van az a pillanat, amikor az élet teljesen megáll, és úgy érzed, mintha már átélted volna. **Until Then** pontosan ezt az érzést ragadja meg, miközben egy fiatal srác, Mark Borja történetét meséli el, aki egy szürke hétköznapokkal teli gimnáziumi élet közepette próbálja megfejteni, miért kísértik a déjà vu pillanatai. A játék nem siet, és az az igazi varázsa, hogy **megengedi magának**, hogy a csendes pillanatokra, a **nem történő dolgokra** összpontosítson, amik végül mégis a legfontosabbak.
Az **Abathor** az a játék, aminél az első percekben pontosan tudom, mire vállalkoztam. Oldalnézetes hack’n’slash, pixeles fantasy, vaskos ellenfelek, limitált életek, és az az érzés, mintha egy régi arcade kabinet előtt állnék, zsebemben az utolsó érmével. A Pow Pixel Games nem akarja újraértelmezni a műfajt, inkább teljes erőből megidézi. És ezt nem is titkolja: a **Golden Axe** szelleme ott lebeg minden képkockában.