A Rune Factory széria már két évtizede kínálja a játékosoknak az amnéziás hősöket, akik között egyszerre farmerként és harcosként kell helyt állniuk. A legújabb felvonás, a *Guardians of Azuma* pedig egy friss leheletet hozott a sorozatba, miközben megőrizte azokat az elemeket, amelyek miatt a széria eddig olyan szerethető volt. De mi az, ami igazán működik, és mi az, amitől kissé megcsikordul a varázs?
**Wobbly Life-ban még egy üveg dzsemet is úgy viszek haza, mintha épp egy részeg polipot próbálnék befogni a metró aluljáróban.**
Bármennyire is imádom, amit a modern, nyílt világú Zeldák letettek az asztalra, néha mégis elfog az az érzés, hogy **hiányzik a régi felülnézetes iskola**. Az a korszak, amikor egy világ nem hatalmas volt, hanem *sűrű*, amikor minden képernyőn volt valami kis titok, és a fejlődés nem térképméretben, hanem eszközökben és ötletekben mérhető. Ha te is így vagy ezzel, akkor a brazil Pocket Trap játéka, a **Pipistrello and the Cursed Yoyo** pontosan neked szól.
Ritkán érzem azt egy shoot ’em up indításakor, hogy már az első percekben pontosan tudom: ez inkább kuriózum lesz, mint valódi visszatérés.
A '90-es évek LucasArts játékaiban nőttem fel. Azokban az időszakokban, amikor minden pixel számított, és a point-and-click műfaj valódi élményeket adott – nem pedig csak üres megfejtéseket. Az **Old Skies** egy ilyen nosztalgikus trip, bár nem minden téren sikerül elérnie azt az édes varázst, amitől egy játék igazi klasszikussá válik. Ettől függetlenül az élmény nem mentes a meglepetésektől, és akad benne olyan pillanat, ami miatt nem tudsz leállni.
- Please, Touch The Artwork 2 – Egy óra csendes bolyongás Ensor maszkjai között
- Onimusha 2: Samurai’s Destiny – A szamuráj kardja most HD-ban vág
- Duck Detective: The Ghost of Glamping – noir kabát, tollas gallér
- Fantasy Life i: The Girl Who Steals Time – A zseniális ötlet, amit egy kis felesleges másolás ront el