Gex Trilogy

Ez a csomag a három PlayStationös Gex-játékot gyűjti össze, és már önmagában ez is sokat mond: ez nem modernizálás, hanem konzerválás. Szélesvászon, mentés, visszatekerés – igen. De az élmény színtiszta ’90s.

Az eredet – tévébe szippantott gekkó

A sztori egyszerű és kellően abszurd. Gex egy maui villában chillel, csatornát keres, bekap egy legyet – ami történetesen egy robotkém –, és máris a Media Dimension fogságában találja magát. A gonosz Rez uralkodik itt, a téma pedig adja magát: tévés műfajparódiák, klisék, csatornákba zárt világok.

Ez az egész ma már kicsit naiv, de van benne egy őszinte lendület. Nem magyaráz túl semmit, nem akar okosabb lenni annál, ami. Csak megy.

Gex (1995) – oldalnézet, türelemjáték

Az első Gex egy 2D-s platformer, gecko-specifikus csavarral: falmászás. Ez adja a játék gerincét, alternatív útvonalakat, titkos warpokat és – persze – az elengedhetetlen távirányítókat, amik nélkül nincs továbbjutás.

És itt jön az első komoly súrlódás. A pályák nem lineárisak, keresgélni kell, meghalni könnyű, visszamenni kötelező. Ez nem opcionális extra, hanem a haladás feltétele. Ami anno még belefért, ma már könnyen türelempróbává válik.

Az irányítás kissé merev, az ugrások néha vakon történnek, a bossoknál pedig gyakran érzem, hogy nem én rontottam el, hanem a játék nem volt elég egyértelmű. A látvány tipikus előrenderelt 3DO-esztétika: egyszerre bájos és csúnya. Hangulat van, finomság kevésbé.

Gex 2: Enter the Gecko – poligonok között

A második rész teljesen 3D-be vált, és ez hatalmas előrelépés. A kamera már analóg karral mozgatható, a pályák összetettebbek, a mozgás szabadabb. A távirányítós gyűjtögetés marad, sőt bővül – arany távirányítók, alternatív befejezés –, de a világ már sokkal játékosabban reagál rám.

A pályadizájn néhol kifejezetten ötletes, a farokpattintásos ugrások jól működnek, a falmászás visszafogottabb, kevésbé domináns. Viszont az early 3D minden nyűge itt van: néha nehéz belőni a távolságot, a kamera tud szemtelen lenni, és ha nem szereted a „menj vissza, szedd össze” típusú feladatokat, félidőnél elfáradhatsz.

Gex 3: Deep Cover Gecko – amikor összeáll

A harmadik rész az, ahol minden a helyére kerül. Egy év telt el, de technikailag és dizájnban is nagy ugrás. A hub világ nagyobb, nyitottabb, a kamera végre együttműködik, a pályák szellősebbek és változatosabbak.

Jelmezek, power-upok, egyiptomi fáraók, mecha formák, snowboardozás, úszás, óriásellenfelek – itt tényleg játszik a játék. A mozgás lendületesebb, az egésznek van egy természetes flow-ja, amit az előző részeknél csak sejteni lehetett. Objektíven ez a legjobb Gex.

’90s vibe – ez az igazi érték

A trilógia igazi ereje nem csak a játékmenetben van, hanem abban, hogy ordít róla a kora. Dana Gould szinkronja tele van egysorosokkal, popkulturális kikacsintásokkal, MTV-generációs cinizmussal. Ma már sok poén elavult, de ettől nem lesz kevésbé hiteles – inkább lenyomat.

A bónusz tartalmak, galériák, zenelejátszó, mentés és visszatekerés sokat dobnak az élményen. Ami viszont fájó: nincsenek régiós hangopciók. A PAL-verziók eltérő szinkronjai hiányoznak (bár patch érkezik), ami egy ilyen archiváló kiadásnál kicsit csalódás.

Összegzés

A Gex Trilogy nem próbál modern lenni, és ez a legjobb döntése. Az első rész ma már nehézkes, a fetch quest-alapú haladás sokaknál kiverheti a biztosítékot, de a második és főleg a harmadik játék megmutatja, miért volt ez a sorozat szerethető.

Ez egy korlenyomat. Hangos, pimasz, színes, néha idegesítő, néha meglepően ötletes. Hogy mennyire élvezed, az teljesen azon múlik, mennyire vagy hajlandó együtt élni a ’90-es évek dizájndöntéseivel. Ha igen, akkor Gex még mindig tud szórakoztatni, haver.