Mi történik, amikor egy motoros szimulátor próbál túl sokat ígérni, és aztán elfelejti a legfontosabb kérdést: hogyan lehetne jól játszani? Nos, a *RiMS Racing* pont ezt mutatja meg, és nem épp egy sikeres példán keresztül. A játék egy olyan motoros élményt próbál nyújtani, amely a legapróbb részletekig menően a szerelésről, finomhangolásról és az alkatrészek cseréjéről szól, de sajnos mindezek után a pályán történő versenyzés nemhogy nem élvezetes, hanem gyakran kifejezetten frusztráló.
**Néha elég egy dollárnyi játékidő ahhoz, hogy eszembe jusson, miért szerettem bele eredetileg a platformerekbe.**
A Darksiders sorozat mindig is arról szólt, hogy te, mint **harcos Lovas**, megmented a világot, miközben hatalmas szörnyekkel csatázol, kirakósokat oldasz meg és **szinte egy-egy boss fight alatt** szétrobbantod az egész univerzumot. Az alapképlet **most is ugyanolyan**, de a **Darksiders III** Switch változata sajnos elég messze van attól, hogy azt mondjuk: “Ezt a portot megérte.” Az egész játékmenet, amit annyira szeretünk, **itt szinte darabokban hever** a technikai hibák és a nyúzott irányítás miatt.
A *Grandia* név sokaknak ma is csak halványan cseng ismerősen. Ez az a JRPG-sorozat, amely sosem lett igazán tömegkedvenc, még akkor sem, amikor a műfaj aranykorát élte a ’90-es évek végén. Pedig volt benne ambíció, egyedi hang és – ami talán a legfontosabb – egy **forradalmi harcrendszer**, amely később jó pár játék DNS-ébe beépült. A *Grandia HD Collection* Switchre érkezése papíron egy régi adósság törlesztésének tűnt: az első két rész végre egy csomagban, modern konzolon, „feljavítva”.
Az Aeon Drive első öt perce alatt pontosan az az érzés kapott el, mint amikor anno először próbáltam időre végigszáguldani egy pályán a régi demókazettákon: itt nincs mismásolás, vagy ráérzés, csak tiszta mozgás és könyörtelen tempó.