Valószínűleg mindenkinek eszébe jutott már a kérdés: „Mi lenne, ha a Tony Hawk játékokat egy kis madár szereplésével dobnánk fel?” A *SkateBIRD* megadja rá a választ, és bár a koncepció aranyos, nem tudom nem érezni, hogy valahol a móka és a komolyság határán egyensúlyozva egy sokkal szórakoztatóbb játék is lehetett volna belőle.
Az *Evergate* egy olyan játék, ami már az első pillanattól kezdve rabul ejti a figyelmet, és nem engedi el egészen a végéig. Bár sokan könnyen eltéveszthetik, hiszen a Nintendo Indie World Showcaste-on egy gyorsan elfeledhető kis indie játékként debütált, de ha rászánsz egy kis időt, hamar rájössz, hogy ennél sokkal többről van szó. Ha szeretnél egy olyan puzzle/platformert, ahol minden döntésnek súlya van, akkor ez a játék mindenképpen próbára teszi a képességeidet.
Néha tényleg megvan az a varázslatos pillanat, amikor egy játék nemcsak, hogy megidézi a múltat, hanem kiegészíti is, úgy, hogy közben egy egészen friss élményt ad. **Eastward** nem csak egy újabb retro pixelart játék – még ha az is elsőre így tűnik –, hanem egy izgalmas, színes és érzelmekkel teli kaland, ami a legjobb klasszikusokat idézi, miközben megőrzi az eredetiségét.
A **Metallic Child** minden vonatkozásában egy olyan játék, amit nem lehet nem észrevenni: izgalmas karakterek, gyors akció, jól megtervezett harcrendszer, és minden, ami egy **roguelite** játékhoz kellene. Aztán… egy idő után jössz rá, hogy az egész játék az elején megfogott, de egyre inkább kezd el tűnni a varázs, és marad a megszokott repetitív akció. És akkor még a legjobb részekről nem is beszéltünk.
Ha azt mondom, hogy a *Cruis’n Blast* egy elképesztően szórakoztató őrület, amitől az arcod egész végig mosolyogni fog, akkor igazat mondok, de talán még így is alulértékelem a dolgot. Nem kell hozzá sok magyarázat, hogy miért: ez a játék a lehető legszórakoztatóbb módon veri fel az arcade-racerek szabályait, miközben mindent bevet, amit a műfaj legőrültebb pillanatai tartogatnak.