Grandia HD Collection

A valóság viszont jóval kiábrándítóbb. Ez nem egy gondosan restaurált klasszikus, hanem inkább egy összecsapott újrakiadás, ami fájó módon pont azoknak okoz csalódást, akik a legjobban várták.

Mit ad – és mit nem – ez a HD Collection?

Kezdjük a pozitívumokkal, mert azok gyorsan letudhatók. Mindkét játék választható angol vagy japán szinkronnal fut (igen, van szinkron), widescreenben játszhatók, és elvileg a különböző eredeti verziók (Saturn/PSX) tartalmai egyesítve lettek. Ez mind szép és jó, de ennyi.

Nincsenek modern életminőség-javítások. Se gyorsított csaták, se átugorható dialógusok, se mentési állapotok, se opcionális nehézség-könnyítések. Semmi, amit az utóbbi évek JRPG-remasterei (elég csak a Final Fantasy újrakiadásokra gondolni) már alapvetésként kezelnek. A Grandia HD Collection gyakorlatilag azt mondja: itt vannak a játékok, ahogy voltak, csak most szélesebb a kép.

Ez önmagában még nem lenne baj. A gond ott kezdődik, hogy amit mégis megpiszkáltak, azt rosszul.

Technikai állapot: szégyenletes

Ritkán látni ennyire problémás újrakiadást. A Grandia HD Collection szó szerint hemzseg a hibáktól. Nem túlzás azt mondani, hogy tíz perc játék után szinte biztosan belefutottunk valamibe, ami kizökkentett.

• HD-re szűrt sprite-ok, amelyek animáción belül váltogatnak HD és SD frame-ek között, rángatózva.
• Zenék, amelyek nem loopolnak rendesen, és minden ismétlésnél megakadnak.
• Grandia II-ben egy főszereplő arctextúrája eltűnik, amikor lehunyja a szemét – az arc felső fele árnyékká válik, kifejezetten bizarr látványt nyújtva.
• Egy alkalommal csata közben összeomlott a játék, és mentés híján ment minden addigi haladás.

És ez csak a jéghegy csúcsa. Apróbb grafikai hibák, akadozások, furcsa szünetek, nem várt megállások mindenütt. Nehéz elhinni, hogy ez a verzió komoly QA-n átesett. Ez nem „nosztalgikus báj”, ez slendrián munka.

Fontos hozzátenni: végigjátszható. Nem omlik össze állandóan, nincs ismert progress-blocker. De egy HD-nek nevezett kiadásnál ez nem dicséret, hanem minimum elvárás.

A játékok maguk: még mindig van bennük varázs

Ha félreteszem a technikai borzalmakat, akkor látszik, miért alakult ki kultusza a Grandia-nak. Mindkét játék meglepően jól tartja magát.

A történetek hosszúak, néha önelégülten elnyújtottak, a cutscene-ek kegyetlenül hosszúak és átugorhatatlanok – de a szöveg minősége kiváló. A karakterek nem statikus JRPG-bábuk: változnak, reagálnak, fejlődnek.

• Az első Grandia egy szinte rajzfilmszerű, optimista kaland Justinról, egy bajkeverő srácról, aki belekeveredik az Angelou nevű ősi civilizáció titkaiba. Könnyed, lelkes, fókuszált.
• A Grandia II sötétebb, politikusabb hangvételű. Ryudo, a káromkodós zsoldos és a vallási szál sokkal komorabb irányba viszi el a történetet. Kevésbé eredeti, de érzelmileg erős.

Mindkettő működik. Másképp, de működik.

Harcrendszer: itt született a legenda

Ha egyetlen okot kellene mondanom, miért érdemes még ma is Grandiá-val játszani, az a harcrendszer. Ez a játék igazi öröksége.

A valós idejű, idővonal-alapú csaták nemcsak látványosak, hanem taktikusak is. Nem elég kiválasztani egy parancsot: az időzítés dönt. Megszakíthatom az ellenfél akcióját, visszalökhetem a sávon, láncolhatom a támadásokat, és ha jól játszom, akár sebzés nélkül is lehozhatok összecsapásokat.

A pozíció számít. A mozgás számít. A combo-szorzók számítanak. Ez nem statisztikák vak püfölése, hanem aktív döntések sorozata. Nem véletlen, hogy ez a rendszer még ma is inspiráló (lásd Child of Light).

Ez az a pont, ahol a Grandia tényleg időtálló.

Minden más: korrekt, de koros

Városok, dungeonök, világjárás – klasszikus késő ’90-es JRPG-sablon. Pozitívum, hogy nincsenek random encounterek: az ellenfelek láthatók a terepen. Puzzle kevés van, inkább csak ízesítésként. Semmi forradalmi, de tisztességesen összerakott.

Zárás

A Grandia HD Collection furcsa kettősség. Egyszerre bizonyítja, hogy a Grandia játékok miért érdemeltek kultstátuszt – és azt is, hogy hogyan nem szabad klasszikusokat újrakiadni.

A két játék még mindig erős. A harcrendszer zseniális, a történetek emlékezetesek, a játékidő bőséges. De ez a kiadás technikailag méltatlan hozzájuk. Kevés újítás, rengeteg új hiba, és egy olyan érzés, mintha a minimumot sem sikerült volna elérni.

Ajánlani csak óvatosan tudom. Újoncoknak érdekes lehet, veteránoknak nosztalgikus – de inkább akciósan, és abban a reményben, hogy egyszer rendbe teszik. A Grandia sokkal jobb bánásmódot érdemelt volna.