NASCAR Heat Ultimate Edition+

Ritkán mondom ki ilyet, de a NASCAR Heat ránézésre úgy fest, mintha valaki elfelejtette volna, hogy nem 2005 van.

Az első kör – látvány és teljesítmény

A versenyjátékok hagyományosan a „nézd, mit tud a vas” kirakatdarabjai. Nem kell száz NPC-t animálni, nincs open-world város, amit foltozgatni kell – elvileg könnyebb szépet villantani. Ehhez képest itt a kocsik kockásak, a környezet üres és jellegtelen, a fények meg mintha csak felmondták volna a szolgálatot. Az egész olyan lapos, mintha valaki lekapcsolta volna a pálya fölött a reflektorokat, és azt mondta volna: „jó lesz így is, úgyis ovál.”

És ami a legszebb: mindezt úgy kapom meg, hogy közben a játék még a 30 FPS-t sem tudja stabilan tartani. Tehát nemcsak csúnya, de néha még döccen is. Ilyenkor óhatatlanul eszembe jut, hogy a Switch-en ott figyel a GRID Autosport, a Burnout Paradise Remastered, meg a Need for Speed: Hot Pursuit – játékok, amik vagy régebbiek, vagy eleve nem erre a generációra születtek, mégis kulturáltabban néznek ki és futnak. A NASCAR Heat ezek mellett olyan, mint amikor a büfében kérsz egy kávét, és instant kakaót kapsz langyosan.

A pálya maga – NASCAR, azaz ovál, ovál, ovál

A NASCAR-élmény nyilván sajátos: a pályák nagy része ovál, a finomság a tempóban, az ívben, a pozícióharcban van. Ezt lehet jól is tálalni, csak itt a játék nem segít rajta. A struktúra amúgy korrekt: gyakorlás, időmérő, futam – szépen, ahogy kell. Ha sietnék, átugorhatom az elejét, de akkor hátrébb tesz a rajtrácson, ami fair.

Viszont a versenyek közben van egy bosszantó, „tanítóbácsis” büntetés: ha letérek az útról, azonnali penalty, megállít a játék kb. öt másodpercre. Papíron öt másodperc semmi. NASCAR-ban, amikor húszvalahány autó egy csomóban tolja, az öt másodperc konkrétan kifújja alólad a futamot, és úgy dob a mezőny végére, mintha most csatlakoztál volna a broadcasthoz. Ez nem feltétlenül irreális, csak túl brutális és túl hirtelen ahhoz, hogy jó ritmust adjon.

Irányítható mélység – de kinek?

A nehézségi beállításokkal lehet játszani: alacsonyabb fokozaton ott a vezetési ív, könnyebb belerázódni. Ha feltekerem, eltűnik a mankó, jönnek extra elvárások, például a boxkiállás. Érződik, hogy a célközönség a NASCAR-rajongó, és nekik van is itt mit matatni.

Csak közben a vezetés maga… hát, „elmegy”. Nem éreztem azt a fajta tapadást, súlyt és tempót, ami miatt egy konzolos autózás beszippant. Inkább olyan, mintha a játék a szabályrendszerrel próbálná eladni magát: autentikus elemek, beállítások, sorozatok – miközben a pályán töltött idő nem elég karakteres ahhoz, hogy feledtesse a külcsínt és a döcögést.

Módok és tartalom – a minimál csomag

Van karrier mód: karakterkészítés, tornák, ranglétra – alap, semmi extra. A DiRT vagy a Need for Speed karriereihez képest ez olyan, mint egy üres füzet első oldala: felírhatod a neved, de nem lesz belőle regény. Lehet egyéni futamozni is, ami legalább gyorsan adja azt, amiért jöttél: autó, pálya, go.

Online akár 16 főig, lokál split-screen is van, ami papíron tök jól hangzik, csak az online rész nálam konkrétan olyan volt, mint egy kihalt benzinkút éjfél után. Lobbykat nem találtam, csinálnom kellett sajátot, és nem jött senki. A játék még azt is megmutatja, mennyi futamot játszottak összesen – és a kép, amit fest, nem túl biztató. Egy versenyjáték online közösség nélkül olyan, mint egy boxutca szerelők nélkül: megvan a helye, csak épp nincs miért megállni.

Zárás

A NASCAR Heat akkor lenne vállalható, ha legalább a technikai alapok rendben lennének. De itt a látvány csúnya, a teljesítmény ingadozik, a karrier mód fapados, és a NASCAR oválvilága önmagában nem elég izgalmas ahhoz, hogy mindezt elvigye a hátán. A legszomorúbb, hogy a játékban van autentikusság – autók, pályák, nevek –, csak a csomagolás és a tempó nem ad hozzá méltó élményt.

Ha valaki vérbeli NASCAR-fan, és csak azt akarja, hogy „legyen már valami NASCAR a Switchen”, lehet, hogy kibírja. Mindenki másnak viszont azt mondanám: maradj a boxban, és nézd meg inkább, mit tud a mezőny többi autója ezen a platformon.