**Egy ponton azon kaptam magam, hogy egy virtuális répaföld miatt idegeskedem – és ez egyszerre volt nevetséges és ijesztően természetes.**
A Switchen már nem nehéz táncos vagy ritmusjátékba botlani. *Just Dance*, *VOEZ*, *Deemo*, *Superbeat Xonic* – mind megvan a maga helye, maga közönsége. De a *Floor Kids* teljesen más ligában játszik. Nem azért, mert hangosabb, gyorsabb vagy technikásabb lenne, hanem mert **másképp gondolkodik a zenéről, a mozgásról és a játékosról**.
Bevallom, az első percekben elkapott az az érzés, amikor kazettát tettünk be a magnóba, a borító már félig szétkopott, de tudtuk: itt most sötétség, kard és gitárszóló jön – aztán a kontroller gyorsan visszarántott a valóságba.
A Fire Emblem óta a taktikai szerepjátékok végre kiléptek a rétegzsáner skatulyájából.
Van valami megmagyarázhatatlanul vonzó abban, hogy **egy agyafúrt idiótát irányítasz**, akinek még a legegyszerűbb feladatok is katasztrófába torkollnak. A *Human Fall Flat* ezt a dilemmát veszi a szárnyai alá, és egy olyan világba repít minket, ahol az esések nemcsak váratlanok, hanem szórakoztatóak is – és még jobb, ha mindezt egy baráttal csinálod.