Red Game Without a Great Name

A Red Game Without a Great Name sajnos inkább ebbe a második kategóriába esik. Egy 2015-ös mobilos (és PS Vita-s) játék átirata, ugyanattól a fejlesztőtől, aki a nagyon hasonló Green Game: TimeSwapper-t is elhozta Switchre. És már itt sejthető, hogy nem a változatosság lesz a fő vonzerő.

Játékmenet – teleportálj, kerülj, ismételd

A játék lényege egyetlen, könnyen összefoglalható mechanika köré épül. Egy mechanikus madarat irányítunk, akit teleportálással juttatunk át a pályákon. Tüskék, szögesdrót, fűrészlapok mindenhol, mi pedig az ujjunkkal húzott szaggatott vonal segítségével átsuhanunk falakon, akadályok között.

Az első pár pálya tanít, sőt, kifejezetten barátságos. Aztán hirtelen már nem az. A cél mindig ugyanaz: szedd össze a három fogaskereket, juss el a kijárathoz, lépj tovább. Összesen 60 pálya van, és nagyjából az első harmad után már pontosan tudod, mire számítsz.

Papíron ez a „könnyű elkezdeni, nehéz mesteri szintre vinni” iskola, gyakorlatban viszont hamar érződik, hogy ennyi az egész. Nincs csavar, nincs valódi továbbgondolás.

Red vs Green – ikrek különböző színben

A Red Game érdekes módon egyszerűbb, arcade-osabb, mint a zöld testvére. Kevesebb finom manipulációt kér, cserébe gyorsabb tempót diktál. Van pár power-up, és a jazzes, swinges zene tényleg kellemes, de az „addiktív” jelző inkább frusztrációba fordul át, mint flow-ba.

A nagy probléma viszont ugyanaz, mint a Green esetében: minden a touchscreenre van felhúzva. Nincs alternatív irányítás. Pont.

Ez Switchen egyszerűen fáj. Az ujjad kitakarja a pályát, a reakció nem mindig pontos, és dokkolt módban az egész értelmét veszti. Pedig a sziluettes látványvilág simán mutatna jól nagy képernyőn – ha hagyná a játék.

Tempó és technikai gondok – amikor nem te hibázol

Az autorunning jelleg különösen rossz döntés. Elindulsz, és a képernyő gyakran megállíthatatlanul mozog, miközben te csak vársz a megfelelő résre. Aztán jön egy tüske vagy oszlop, ami épp csak kilóg a képernyőről, és kész, halál.

A ütközésérzékelés sem mindig következetes. Voltak halálok, amik egyszerűen olcsónak érződtek. Igen, az újrakezdés gyors, de ettől még nem lesz kevésbé idegesítő. Ráadásul a játék folyamatosan az arcodba tolja a halálszámlálót, mintha direkt hergelni akarna. Büntetés nincs, jutalom sincs – egy „flawless” felirat a végén, és ennyi.

Sem rejtvények, sem alternatív útvonalak, sem unlockolható területek nem igazán jelennek meg. A játék teljes egészében a kitartásodra épít, ami egy idő után inkább monoton, mint kielégítő.

Zárás

A Red Game Without a Great Name tipikusan az a cím, ami egy ötlet szintjén rendben van, de nem nő fel a Switchhez. Olcsó, stílusosnak akar tűnni, és van egy működő alapmechanikája, de semmit nem tesz azért, hogy ezt kibontsa, variálja vagy a konzol adottságaihoz igazítsa.

A Red és a Green játékok között alig van valódi különbség: színpaletta, tempó, ennyi. És egyik sem jut el oda, ahol egy dedikált hardveren lennie kellene. Egy zsúfolt eShop kínálatában ez egyszerűen kevés.