Toki Tori 2+

Bevezetés – Egy csibe újabb próbálkozása

A Toki Tori 2+ az a fajta játék, amit vagy imádsz, vagy utálsz. Ha valaki nem szereti a gondolkodtató, de nem túl bonyolult rejtvényeket, akkor nem neki való. Ha viszont hajlandó vagy egy-egy pillanatra elgondolkodni azon, hogyan hozhatod működésbe a világot körülötted, miközben egy apró csibe hangját követed, akkor bizony hamar beleszeretsz. Ami igazán lenyűgöző benne, hogy a játékmenet szinte kizárólag két gombnyomásra épít: a A gomb a sípolásra szolgál, míg a B gomb a stompolásra. Ennyi. És mindez hogyan pörög ki? Hát úgy, hogy ez a két egyszerű mozdulat sokszor hihetetlenül bonyolult feladványokat eredményez.

A játékmenet – Csibétől a bonyodalomig

Ahogy az lenni szokott, a kezdeti szakasz könnyedén, szinte magától értetődően telik, ahogy a csibe sétálgat, a kis bogarak pedig felbukkannak. Azonban hamar jönnek a komolyabb feladatok, és kezdődnek a mélyebb, több elemből összeálló mechanizmusok. Képzeld el, hogy a bogarat egy gyík eszi meg, aztán a gyíknak szólsz, hogy kirepüljön, hogy aztán a buborékba kapaszkodva feljuthass egy magasabb szintre – mindezt úgy, hogy egyszerre irányítod a több különböző lényt, és próbálod minden lépést pontosan eltalálni. Ha valamit nem jól csinálsz, máris újra kezdheted, és a már jól ismert Pikmin-szerű szomorú halálesetek kísérik az utadat. Ahogy egyre több feladványt oldasz meg, úgy érzed, hogy egy kicsit kezded elérni azt a „flow” állapotot, amit a játék ígér.

De a legnagyobb csapda talán nem is az, hogy nehéz, hanem hogy a játék nem ad semmiféle magyarázatot arra, mi miért történik. Miért gyűjtögetem a kis aranyszárnyakat? Miért aktiválom a szórványos fényekkel teli köveket? Az érzés, hogy teljesen tanácstalanul, próbálkozásból próbálkozásba ragadsz, frusztráló tud lenni. Na, de nem kell megijedni, egy kis türelemmel hamar beindul a gépezet.

A fejlesztések – Finomhangolás vagy forradalom?

Képzeld el, hogy a legutóbbi Switch kiadás óta történt pár finom változtatás. Az új checkpoint-melódia a legjobb dolog, ami történhetett. Igen, a játék továbbra sem könnyű, de legalább most már bármikor elhelyezhetsz egy mentőpontot, így nem kell újra végignyomni egy egész szintet, ha elrontasz egy lépést. Most, hogy nem kell újra 15 percet pazarolnod a visszajátszásra, sokkal inkább élvezheted a kihívásokat, anélkül hogy teljesen kiakadnál. És bár nem kaptunk szintépítőt, ami a Steam verzióban elérhető, a konzolos kiadás az eddigi legjobb megoldás, ha a történeti kampányon szeretnél végigmenni. A grafika, az animációk és az apró részletek mind egy varázslatos világot teremtenek, amely színes és könnyedén beszippant.

Az élmény – Ahogy a csibe sétál

A játék igazi varázsa az egyszerűségében rejlik. Mivel csupán két gombot kell használnod, a játék az agyadat igényli, nem pedig a reflexeid. Az irányítás alapvetően könnyű, de a rejtvények egyre inkább próbára teszik a gondolkodásodat, és ekkor jön az a pillanat, amikor egy-egy sikeres megoldás után szinte felkiáltasz: „Na, ezt most tényleg megcsináltam!” Ugyanakkor, amikor ott ülsz egy-egy megoldás előtt órákon keresztül, és nem tudod, mit rontottál el, akkor a frusztráció is elég hamar elér.

A vizuális világ is tetszetős, még akkor is, ha az apró, ártatlan kis csibe és a különféle lények között gyakran elrejtett bonyolult logikai feladványok vannak. Az egész atmoszféra, a zene és a kis édes hangok mind segítenek abban, hogy egy pillanatra elfelejtsd a napi gondjaidat, és csak a puzzle-ökre koncentrálj.