Van az úgy, hogy egy játék valahogy teljesen más, mint amire számítasz. Valahol a háttérben motoszkál benned, hogy „nem is annyira unalmas ez”, miközben a naplemente fényében elmerülsz a fák között. És pontosan ez történik a *Firewatch*-ban. Azt mondják, hogy egy tűzfigyelő állás a legunalmasabb munka a világon, és egyetértek. De ha már ott vagy, elég gyorsan rájössz, hogy ebből egy egész kiváló játékot is lehet faragni.

Nem minden játékban találkozunk olyan élménnyel, ami egyszerre hozza elénk a természet szép és brutális oldalát. A *Rain World* valahol az apokalipszis és az idilli természet között egyensúlyozik, és ha valamit elmondhatok róla, az az, hogy nem fogja finoman a kezedet vezetni. A játék maga egy olyan túlélési platformer, ami próbára teszi a türelmedet, de ha túl tudod élni, elképesztő szépségben és művészeti értékekben gazdag élményben lesz részed.

Az első pár futam alatt még nevettem, a tizediknél már csak sóhajtottam, és valahol félúton jöttem rá, hogy a Nippon Marathon nem rosszindulatú játék, csak túl hangos a saját poénjaihoz.

Az *Oxyjet* tipikusan az a játék, amire ránézel az eShopban, felvonod a szemöldököd, majd azt mondod: „jó, ezt ki kell próbálni”. Nem lövöldözős, nem verseny, nem verekedés – hanem egy **űrbéli szumómeccs**, ahol oxigénszivárgással próbálod lelökni a másikat a pálya közepéről. Már ez az alapötlet is elég ahhoz, hogy komolyan vegyem.