A Switch képernyőmentés-gombját szeretem, de a GRIS mellett konkrétan úgy viselkedtem, mint egy túlpörgött turistacsoport egy múzeumban: minden sarkon meg kellett állnom, mert „ezt nem lehet itt hagyni”.
Ki gondolta volna, hogy az 1990-es évek végén, amikor a PC-s játékok uralták a piacot, egy olyan szimulátor, ami vidámpark építésére és karbantartására épít, időtálló klasszikussá válik? A RollerCoaster Tycoon sorozat, bár a Chris Sawyer nélküli folytatások nem hozták azt a varázst, amit az első három játék, mindmáig a legjobb szimulációk között van. Most pedig, a franchise végre elérkezett a Nintendo Switch-re is, és mint mindig, egy kis izgalom kíséri a visszatérését – legalábbis papíron.
Nem, nem a Bowie-dal. Bár az ember fejében óhatatlanul beindul a refrén, amikor először elindítja. A **Starman** egy letisztult, apró logikai játék, ami nem akar többnek látszani annál, ami: egy nyugodt, gondolkodós séta egy magányos űrhajóssal, valahol egy noir hangulatú univerzum peremén.
A retró válogatásoknál általában két iskola létezik.
Képzeld el, hogy a végtelen űr közepén pörögsz egy űrhajóval, és azzal próbálkozol, hogy összegyűjts egy csomó plazmát, hogy megmentsd a napot. Na, ez a *Solar Flux* alapfelállása. Egy egyszerű, de szórakoztató űr-puzzle, amely ráadásul az érintőképernyőt használja elsődleges irányításként, és bár nem tűnik bonyolultnak, mégis képes rákényszeríteni a koncentrálást. Egyszerű, mégis addiktív, és ahogy haladsz előre, úgy pörögsz bele, hogy "csak még egy szint" – ugyanakkor, mint sok hasonló játék, van néhány hibája is.