Sokan azt mondják, hogy nem minden játék való mindenkinek, és van, hogy a játékok nemcsak szórakoztatnak, hanem a humort és a szórakozást is erőteljesen az arcunkba tolva próbálnak elérni valamit. A *Waifu Uncovered* pontosan ezt csinálja: egy olyan játék, ami nem titkolja, hogy mire is épít. Ha valaha is kíváncsi voltál, hogy mit kapunk, ha egy shoot ‘em up-ot összekeverünk egy kis pinup művészettel, na hát, itt a válasz.

Képzeld el, hogy egy végtelenül buggyant, bűnügyi történetet viszel végig, ahol a teljes játékmenet folyton zökken, a karakterek mintha egy szomorú színházi darabból léptek volna ki, és mégis... nem akarod abbahagyni. A Deadly Premonition 2 épp ezt hozza, és valahol ezt a paradoxont imádni lehet. De nem, ne számíts arra, hogy technikailag forradalmi lesz – még csak nem is érdemes elvárni tőle, hogy stabilan fusson.

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy egy olyan játékot kaptunk, ami úgy próbálja összekapcsolni a *Lost Vikings* féle kooperatív platformer hangulatot a legsötétebb fekete humorral, hogy közben folyamatosan bosszantani fog? A *Rez Plz* egy próbálkozás, hogy valami érdekeset hozzon a switch-es játékosoknak, de… hát, valahogy nem áll össze igazán. Az alapkoncepció persze jónak tűnik: két varázsló ikerpárt irányítasz, akik képesek egymást újraéleszteni, és mindez egy sötét, kicsit morbid fantasy világban zajlik. De a kivitelezés sajnos nem tudja hozni azt a varázst, amire vártunk.

A Curse of the Moon 2 nem kérdez rá, hiányzott-e még egy klasszikus Castlevania-szerű játék – egyszerűen odateszi eléd, és megvárja, hogy bírja-e az ujjad és az idegrendszered.