Ha valaki azt mondja, hogy a *Megadimension Neptunia VII* nem egy unalmas, klisés és időnként zavaróan felesleges szerepjáték, akkor valószínűleg nem játszott még vele. Nem mintha nem lenne szórakoztató, de minden hibájával együtt egy kifejezetten bizonyos közönségnek szóló élmény, ami annyira el van árasztva sztereotípiákkal, hogy néha már azon gondolkodsz, vajon elég érett vagy-e a játékhoz. Na, de lássuk, mit kínál nekünk a legújabb *Neptunia* folytatás!
Ha egy kicsit is érdekeltek a verekedős játékok, akkor biztosan hallottál már a *Samurai Shodown* szériáról. A SNK egyik legnagyobb büszkesége, amit a 90-es évek vége óta szeretünk és gyűlölünk, most egy remek gyűjtemény formájában tér vissza a Switch-re. Hét játék, több mint 2000 kép, több mint két órányi videó, de vajon mi az, ami igazán kiemeli ezt a kollekciót? És mi az, ami csalódást okozhat?
Ki ne szeretné eljátszani, hogy ő az a szörny, aki mindent letarol?
Kevés olyan Switch-port van, amit már a puszta létezése miatt is elismerően felvont szemöldökkel nézek. A **Crysis Remastered** pont ilyen. Ez az a játék, ami 2007-ben konkrétan sportot űzött abból, hogy térdre kényszerítse a legerősebb PC-ket is. Olyan látvánnyal és fizikával jött, ami évekkel megelőzte a korát, és egy félig nyitott, rombolható sandboxot tett le az asztalra, ami akkoriban elképzelhetetlen terhelést rakott a vasra.
Az Amanita Design neve nálam egyet jelent a furcsa, szavak nélküli mesékkel. A *Machinarium*, a *Samorost* vagy a *Botanicula* mind olyan játékok voltak, amik nem magyarázták túl magukat, mégis pontosan tudtam, mit éreznek. A *Creaks* ebből a sorból lóg ki egy kicsit – **nem azért, mert más lenne, hanem mert direktebb**. Konzolon pedig ez kifejezetten jól áll neki.