Megadimension Neptunia VII

A sztori – vagy inkább annak hiánya

A Megadimension Neptunia VII története alapvetően egy olyan univerzumban játszódik, ahol a játékkonzolokat személyesítenek meg, mindegyik egy-egy anime lány formájában. Hát, az alapötlet tényleg szórakoztató lehetett, de mire a játék elérkezik a mélyebb történetvezetéshez, már elég sokszor elhangzik a szokásos "komikus" felnőtt tartalmú párbeszéd, ami inkább zavaró, mint vicces. A sztori leginkább arról szól, hogy újabb és újabb csajokat kell megmenteni, miközben a hőseink (akik, ha őszinték vagyunk, inkább klišék, mint karakterek) folyamatosan egymás után versenyeznek abban, hogy ki tud minél több meztelenkedéses poént elnyomni.

Oké, értem, hogy a Neptunia világához hozzátartozik a fanservice, de amikor már az első komolyabb jelenetben egy hősnő két másik szereplőt is meztelenkedésre kényszerít, az egy picit zavaróbb, mint kéne. A történet leginkább díszlet, és miközben próbálja fenntartani a játékos figyelmét a Dreamcast utáni világban, egyszerűen túl sok időt pazarol a felesleges, mélységet nélküli dialógusokra.

Játékmenet – ha túl tudod élni az unalmas részeket

A játékmenet viszont legalább nem olyan borzalmas, mint a történet. A Megadimension Neptunia VII alapvetően egy tipikus JRPG, tehát dungeons, szörnyek, loot és tapasztalati pontok jönnek, mint minden más szerepjátékban. Azonban, és ez egy nagy "de", a harcrendszer viszonylag élvezetes, bár nem annyira eredeti. A rendszer tisztán körökre osztott, és bár az irányítás egyszerű, nem mondanám, hogy ne lenne benne egy kis taktikai réteg. A karakterek elhelyezkedése ugyanolyan fontos, mint a támadások, tehát ha ügyesen játszol, akár egy-egy mozdulattal is kiiktathatsz több ellenfelet. Az EXE-gauge töltése és a szuperképességek pedig igazi pluszt adnak a harcokhoz.

Ha eltekintünk a sokszor ismétlődő ellenfelektől és pályáktól, a harcrendszer alapvetően szórakoztató. Van egy egyszerű kombo-rendszer is, amely lehetőséget ad arra, hogy különböző támadásokat kombinálj és így nagyobb sebzéseket érj el. De őszintén szólva, a pályák, a dungeonok és a főellenfelek túl sokszor ismétlődnek, és egy idő után már csak egy hatalmas időhúzónak érzed az egészet.

A testreszabhatóság – segít egy kicsit elfelejteni a hiányosságokat

A karakterek fejlesztése és a csapat összeállítása viszont kifejezetten élvezetes, és bőven ad lehetőséget arra, hogy magad alakítsd a taktikát. A karakterek közötti kapcsolatok fejlesztése, az úgynevezett Lily Rank-ek, új lehetőségeket adnak a harcokban. Azonban a repetitivitás itt is megjelenik – annyi szereplőt és annyi statisztikai növekedést látsz, hogy szinte már szórakoztató, mennyire sokat pazarolsz egy-egy dungeonra.

Bár a karakterek fejlesztése szórakoztató, az egész játékban sajnos nincs meg az az igazi "megéri újra végigjátszani" érzés, ami sok más RPG-ben előfordul. Valahogy minden túl steril, és az ismétlődő párbeszédek csak még tovább felerősítik ezt a hatást.

A látvány és teljesítmény – vegyes érzelmek

A Megadimension Neptunia VII látványvilága vegyes, hogy finoman fogalmazzak. A karakterek dizájnja valóban szép, de a dungeonok egyszerűek és unalmasak. A textúrák elég gyengék, és az egész játék, akármilyen szinten játszol (dokkos vagy kézi módban), 20 FPS körül mozog. Az alacsony teljesítmény miatt az egész élmény zötyögős, ami különösen akkor idegesítő, amikor egyébként minden más rendben van. Az optimalizálás itt valóban hagy kívánnivalót maga után.