Freedom Finger

A sztori – mert kell valami, ami indokolja

A Freedom Finger története pontosan azt a zűrös, nonszensz világot hozza, amit elvársz tőle: egy zsémbes, politikailag inkorrekt tábornok, Major Cigar (akit Nolan North játszik – ja, ő az, aki a videojátékokban mindig a legszórakoztatóbb, mocskos szájú karaktereket hozza) felküldi a főhősünket, Gamma Ray-t a Holdra, hogy megmentse a túszokat, miközben az amerikai és kínai űrhajók között heves harcok törnek ki. De hogy ne legyen túl egyszerű, a dologba belebonyolódnak a oroszok is, meg az egész intergalaktikus káosz. Ráadásul olyan hülyeségekbe keveredünk, mint hogy a hajónk középső ujja szó szerint “pofán csapja” az ellenséges flottát. Mondom, bat$h!% crazy.

A játékmenet – ott pörög, ahol nem is számítasz rá

És itt jön az igazi varázslat. Az alapötlet pofonegyszerű: shmup, azaz oldalnézetes űrhajós lövöldözős játék, de az egész játékos élmény, amit kialakítanak, sokkal inkább egy punk zúzás. Képzeld el, hogy nem csupán lövöldözöl, hanem akár meg is ragadhatod az ellenséget, és felhasználhatod őket saját fegyvereként. A hajód, amit egy hatalmas középső ujjként ábrázolnak, szó szerint megfogja a körülötted lévő idegen űrhajókat, és a megfelelő pillanatokban elhajítja őket – mindezt kőkemény ritmuszene alá, ami aztán egy teljesen új dimenziót ad a harcnak.

Itt érdemes megemlíteni, hogy az egész játékot olyan zenék kísérik, amik nemcsak háttérzajként szolgálnak, hanem szerves részét képezik a játékmenetnek. A harcok időzítése és az ellenségek mozgása is az ütemhez igazodik. Amikor egy hatalmas rakétabarrázst kapsz, és a csapásokat szinte megállítja a rockzene egy-egy lüktetése, akkor azért nem mindennapi élményben lesz részed. Aztán ott vannak a különböző biológiai szakaszok, ahol szinte egy sejtmembránon repkedve próbálsz túlélni.

Változatos és őrült játékmenet

Ha egy szokványos shmup-ra vágysz, akkor sajnos csalódni fogsz, mert itt minden más. Nemcsak hogy az ellenséget képes vagy megragadni, hanem az egész játékmenet tökéletesen átgondolt. A harcrendszer annyira szórakoztató, hogy érdemes minden egyes ellenséget alaposan megnézni, mert szinte mindenki más-más új lehetőséget ad. Nincs unalmas power-up, csak egy folyamatosan változó taktikai helyzet.

Például, hogy ne csak szimplán lövöldözz, különböző puzzle szakaszok is vannak, ahol a nagyobb objektumok kezelésére van szükséged, például gombokat nyomkodsz a pályákon. Az ilyen apróbb szakaszok segítenek abban, hogy ne váljon monotonná a játék, még akkor sem, ha a harcok épp a végletekig kiélezettek.

Az igazi bravúr, hogy nem csupán a szórakoztató játékmenet miatt pörög az egész, hanem azért, mert minden pálya egy új élmény, amire szívesen emlékszel vissza. És mindezt tetézi, hogy a nehézség folyamatosan építkezik, és még a végén sem találkozol semmiféle csalódással.

A humora – elérte a mélypontot (vagy inkább a csúcsot?)

Már a játék elején elgondolkodtam, hogy mi lesz a helyzet, ha túl megy a határon a politika mentes, de alapvetően politikai szempontból teljesen korrektnek nem mondható humor. Elég csak a szájbarágós, állandóan másokkal szórakozó karakterekre gondolni. És valóban: van, aki nem fogja bírni. A játék teljes mértékben politikai inkorrektségre épít, és a szöveg, amit a szereplők mondanak, durvább, mint amit a legtöbb filmben megkapsz.