What Remains Of Edith Finch

Egy játék, ami képes mélyen megérinteni, miközben a legfájdalmasabb dolgokat meséli el, amiket valaha láttam. A What Remains of Edith Finch nem csupán egy történet, hanem egy utazás az emberi lélek legsötétebb zugába, egy „walking simulator” műfajba ágyazott remekmű, amely képes arra, hogy a legmegrendítőbb pillanatokra emlékezz. De mikor válik egy játék ennyire hatásossá, hogy közben nem hagyja el a szórakoztatást?

Játékmenet

A játékban Edith Finch, a család egyetlen túlélője, tér vissza a házba, hogy megismerkedjen azokat a tragédiákat, amik az ő családját végleg megpecsételték. Az egész történet egy ház körül forog, ahol minden egyes helyiség és minden egyes tárgy saját életet kap. Még az otthon is egy szereplővé válik, amely szintén hozzájárul a történethez, elmondva egy-egy titkot vagy fájdalmas emléket. Az alap mechanizmus szimpla: sétálj, fedezd fel a ház titkait, és olvasd el a család tagjainak történeteit – de ahogy haladsz előre, egyre inkább rájössz, hogy ezek a titkok sokkal többet takarnak, mint amit a szem először lát.

A játékmenet nagy része felfedezésről szól, a világ felfedezése pedig több mint egyszerű, gyors keresgélés: minden egyes szobában és minden egyes tárgyban egy kis élet, egy kis múlt rejlik, amit a játék felfed előtted. Az izgalom nem abból fakad, hogy hogyan oldod meg a rejtélyeket, hanem inkább abból, hogy a történet minden egyes szakasza egy újabb érzelmi pofont ad. Bár a cselekmény lineáris, a pillanatok, amelyekkel szembesülsz, mindig meglepnek, és a végén nem tudod megállni, hogy ne érezd, valami igazán különlegeset éltél át.

Karakterek és világ

A Finch család tagjai nem csupán statikus karakterek, hanem mindegyikük életét egy-egy új szakasz adja. Mindenki egyedi történetet hoz, mindegyikük tragédiáját egy-egy játékmenet formájában tapasztaljuk meg. A világ maga egy olyan hely, ahol a szomorúság és a szépség egyesül, és ahol a ház minden egyes zugában történetek várják, hogy felfedezd őket. Az egyik legemlékezetesebb pillanatom az volt, amikor egy fiatal lányként egy madár után ugrottam, és ez a szimpla mozdulat hirtelen valami groteszk és bizarr módon valósággá vált. Az ilyen pillanatok tényleg úgy érezhetők, mintha egy rémálom közepén lennél, ami egyszerre elbűvöl és megrémít.

A legnagyobb erőssége a What Remains of Edith Finch-nek, hogy képes olyan emlékeket felidézni, amik erősebbek bármilyen hagyományos narratívánál. A család tagjainak sorsa egy-egy elágazást ad a történetben, de mindegyik elágazás borzalmasan emberi. Az, hogy az egész történet egyetlen házban zajlik, egy tökéletes metaforát ad: a múlt mindig ott van, mindent áthat, és minden apró részlet elmond valamit.

Teljesítmény és hibák

A Switch verziót játszva elmondhatom, hogy a grafika csodálatosan szép, és bár a kisebb helyszíneken gyakran elérhetjük a tökéletességet, néhány helyen – különösen a kültéri tájaknál – a teljesítmény enyhén lassul. Az ilyen teljesítményproblémák kicsit bosszantóak, főleg, hogy a nagyobb képernyőkön a részletek nem mindig jelennek meg tisztán. De szerencsére a játékmenet nem szenvedett ezektől a lassulásoktól, és a történet mindent elmondott magáról. Az egyetlen igazán zavaró hiba az, amikor egyes kulcsfontosságú jeleneteket olyan fokozottan titkolnak el tőlünk, hogy túlságosan is feszítetté válik a játék ritmusa. Néha úgy érzem, mintha az alkotók szándékosan húznák az időt, hogy több feszültséget adjanak hozzá.

Zárás

A What Remains of Edith Finch egy olyan játék, amely nemcsak szórakoztat, hanem meg is érint. Az egész játék egy sétáló történet, ami végigkísér a legmélyebb emberi érzések és tragédiák között, miközben mindent egy varázslatos házban fedezel fel. Ez egy játék, ami minden egyes percében képes érzelmi hatást gyakorolni, és miközben a történet kibontakozik, rájössz, hogy nemcsak a család története, hanem a te saját történeted is része lesz annak. Minden hibája ellenére (és azért van pár) a játék méltán érdemel figyelmet, mert amit ad, az valóban maradandó élmény.