Toast Time: Smash Up!

Pirítós, fegyver és móka

A játékmenet egyszerű, de nagyszerű. Az alapötlet, hogy egy mosolygó pirítóst irányítunk, aki nemcsak, hogy kenyérdarabokat lő, hanem a lövésekkel saját mobilitását is megoldja. A lövésekkel nemcsak támadunk, hanem a saját pozíciónkat is alakítjuk, ahová a lövés minket hajít. Ez igazán szórakoztató és meglepően szellemes módja a mozgásnak. Az alapvető mechanika egyszerűnek tűnik, de ahogy haladsz előre, egyre inkább rájössz, hogy egy kis stratégia és ügyesség szükséges ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő helyen legyél.

A játék gyakran emlékeztet egy Warioware-szerű őrületre, ahol minden kört pár másodperc alatt lezavarnak, és a győztes az, aki képes a legjobban követni a rengeteg történést a képernyőn. Az, hogy pontosan mikor kell lőni, mikor érdemes inkább elbújni, vagy mikor tartsd egy pillanatra a helyed, kulcsfontosságúvá válik. Bár a fehér kenyér a szabványos lőszer, időnként újabb ammos dobozok is feltűnnek, amelyek új fegyvereket adnak, például bagelt, baguettet, vagy pékáru-gránátokat. Ezek gyakran aránytalanul erősek, de pont ettől lesz izgalmas a harc, mikor mindenki a dobozért rohan, mint a Smash Ball-ért.

A szórakozás mértéke: A rövid ideig tartó flipper-móka

A játéknak van egy erős "egyetlen meccs még" érzése, amit mind a helyi, mind az egyedül játszott módokban könnyen megértesz. A mérkőzések gyorsak, a cél pedig mindig ugyanaz: elérni azt a tökéletes lövést, amely megveri a többieket, és megadja a győzelmet. Azonban, bár a játék könnyedén megfog, gyorsan rájössz, hogy a tartalom nem épp bőséges. Bár a játékmenet szórakoztató, hamar elérheted azt a pontot, hogy már nem igazán van új, ami meglepne. Ha másokkal játszol, az élmény egyre gyorsabban válik monotonná, mivel nem sokat lehet építeni a játékon belüli változatosságra.

A single player módban a horda-mód hasonlít a klasszikus játékokhoz, ahol különböző szakaszokat kell teljesíteni a védelmi idő alatt. Bár remekül teljesíthető, a kihívás nem tart sokáig. Az Iron Man mód ugyan próbál újabb kihívást adni, de ezen a ponton már elég világos, hogy a játék gyorsan elérhet egy határt, ahol már nem igazán tud újat mutatni.

A technikai oldal: Játékélmény vs. vizuális zűrzavar

A játék minimalista stílusban készült, ami nem mindenkinek jön be. A Slime-San-ra emlékeztető, egyszerű dizájn és a négyzetes képernyő nem néz ki rosszul, de egyre inkább érződik, hogy a képernyőn túl sok minden történik egyszerre. A karakterek könnyen összekeverhetők, mivel egyes árnyalatú kalapokkal próbálják megkülönböztetni őket. Ez a tipikus "elnyelő halál" élményhez vezethet, amikor elveszíted a karakteredet, mert nem tudod pontosan követni, melyik pirítós vagy.

A zene sajnos nem segít ezen a problémán. A chiptune stílusú számok gyorsan unalmassá válnak, és bár a játék gyorsan pörög, hosszú távon a zene ismétlődése kicsit idegesítővé válik. Az alapvető ritmus nem rossz, de nem hoz újat.

Miért csak "nem rossz"?

A Toast Time: Smash Up! egy olyan játék, ami jól indul, de rövid életű. Míg a játékmenet eredetileg szórakoztató, az idő múlásával hamar rájössz, hogy nem tartogat sok újdonságot. A multiplayer része jól működik, ha van kivel játszani, de az online támogatás hiánya és a tartalom korlátozottsága miatt nem igazán érdemes hosszú távon belevágni. A vizuális stílus minimalista, de a játékmenet élményét nem mindig segíti. Ha csak egy gyors mókát keresel a barátaiddal, a Toast Time szórakoztató, de ha többre vágysz, lehet, hogy csalódni fogsz.

Értékelés: 6 / 10 - Nem rossz, de nem is kiemelkedő