The Red Lantern

Játékmenet – Kutyák, hó és az élet kemény valósága

A The Red Lantern alapja egyszerű: egy kutyás szánkóval kell végigverekedni az Alaszka-szerű, zord tájat, miközben túlélésért küzdesz. Az egész játék gyakorlatilag egy túlélő-roguelite élmény, ahol minden döntésed az ételről, energiáról és fegyverekről szól. Az öt kutya és a Musher, aki irányítja őket, kétségkívül a történet igazi motorja, de bár a kutyák aranyosak, az igazi kérdés az, hogy mennyire szórakoztató a játékmenet maga.

Az alapötlet vonzó, hiszen egy túlélési mechanikát hozni a hóval borított tájakra sosem rossz döntés, de a gyakorlatban gyorsan kiderül, hogy a rendszer inkább frusztráló, mintsem szórakoztató. Az első pár alkalom, amikor próbálod irányítani a kutyákat, és épphogy elérsz egy célpontot, egész élvezetes, de ahogy haladsz előre, a játék már nem csak a tudásodra, hanem a szerencsére is támaszkodik. Az események gyakran véletlenszerűek, így bár próbálhatsz okosan tervezni, egy rosszul eltalált döntés egy-egy futás végét is jelentheti.

A kutyák és a túlélés – A kutyákat lehet simogatni, de mi történik velük?

A játék egyik erőssége, hogy valóban simogathatjuk a kutyákat, ami a Can You Pet The Dog oldal egyik legnagyobb erénye. Szerencsére itt nemcsak a kutyákat érhetjük el, hanem mindegyikükkel más és más tevékenységet végezhetünk. Azonban mi történik, amikor nem a kutyák, hanem a játék mechanikája nem működik olyan jól? Az állandóan ismétlődő kudarcok és az, hogy az AI nem mindig működik megfelelően, gyorsan elveheti a szórakozást. A kutyák ugyanis nem mindig reagálnak, ahogyan szeretnénk, és nem segítenek a fejlődésben, amennyiben a játék folytonos hibái miatt nem tudunk hatékonyan haladni.

A kutyákkal való kapcsolat alapvetően jó ötlet, de sajnos sokszor inkább egy elérhetetlen álom, mintsem igazi kötődés. Szeretnénk többet tenni értük, de a játékmenet így is annyira lassú és kiszámíthatatlan, hogy a kutyák és a túlélés közötti kapcsolódás inkább zűrös, mintsem természetes.

A történet és a dialógusok – A hangulat jó, de a párbeszédek idegesítőek

A történet alapvetően aranyos, de nem mély. A Musher karaktere és az ő kalandjai szórakoztatóak, de a párbeszédek és a hangos szövegek hamar unalmassá válhatnak. Ashly Burch színészi játéka nagyszerű, de a játék túl sokáig pörög ugyanazokon a frázisokon. Mivel a játék folyamatosan ugyanazokat a mondatokat ismételgeti, a párbeszédek inkább fárasztóvá válnak, mintsem élvezetessé. Egy-egy mondat túl gyorsan hangzik el, ami miatt úgy érezzük, hogy a Musher mindjárt le fog inni egy kávét, hogy pörögjön tovább.

A történet alapvetően nem rossz, és a hangulat is adja magát, de az ismétlődő dialógusok és a túlságosan nagyra nyúló szövegek hamar kifárasztanak minket. Nem lenne baj, ha a játék egy kicsit több időt szánna arra, hogy valóban fejlessze a történetét, és ne csak egy szájbarágós ismétlődést kapjunk.

A grafika – A táj szépsége elbűvölő, de mi van a mechanikával?

A grafika azonban kiemelkedő. Az The Red Lantern világában a fények, a havas tájak és a naplementék lenyűgözőek. A vizuális élmény valóban megérdemel egy külön elismerést, hiszen egy kis csapat hozta létre, és a látványos tájak valóban elvarázsolják a játékosokat. Azonban ez a szépség könnyen elvész, ha a játékmenet nem képes ugyanezt a szintet hozni.

A játéknak jól áll a stílusos, Instagram-filterekhez hasonló fényekkel megfestett világ, de mindez nem tudja megmenteni a mechanikai gyengeségeit. A játék túl nehéz, túl sokszor érezzük, hogy a szerencse dönti el, hogy sikerül-e teljesíteni a küldetéseinket, és a túlságosan kiszámíthatatlan események miatt nehéz a valódi fejlődést élvezni.