Sky Ride

Meglepő módon… idővel tényleg megoldom.

Rossz emlékek, jobb valóság

Egy fiatal lányt irányítok, aki egy repülő motorra emlékeztető szerkezettel szeli a levegőt egyetlen, zárt pályán. Az első másodpercekben azonnal bevillant a Vroom in the Night Sky traumája, de szerencsére a Sky Ride nem annyira rossz. Sőt, egy ponton kifejezetten elkezd működni.

Mindenféle előjel nélkül megjelennek a levegőben lebegő, lámpásformájú ellenfelek, és tömegével indulnak felém. Tutorial nincs, de hamar rájövök, mi a dolgom: lövöldözni. Az L gombbal kapcsolom be a géppuskát, ami onnantól folyamatosan ontja a lövedékeket. Nem kell nyomva tartani, csak egy kapcsoló – furcsa, de praktikus.

Ahogy hozzászokom az irányításhoz, azon kapom magam, hogy nem utálom. A képernyőn lévő ellenfelek száma meglepően magas, a low-poly környezet pedig – minden egyszerűsége ellenére – valahogy mégis összeáll.

Bombák, amik megmentik a bulit

Aztán felfedezem az X gombot. Bombák. Nagy, lassan repülő lövedékek, Star Fox-szerű stílusban. Ha sikerül eltalálnom velük egy ellenfelet a levegőben, az egész égbolt felrobban, és százával hullanak az ellenfelek. És itt történik meg a csoda: jól esik. Tényleg. Egy pillanatra badassnek érzem magam.

Ekkor áll össze, miről is szól a Sky Ride valójában. Ez egy tiszta score attack játék, kicsit olyan szerkezetben, mint a Geometry Wars – csak ne vizuálisan hasonlítsuk őket össze. A cél az életben maradás, miközben egyre durvább hullámok érkeznek. Néha hatalmas bossok is betoppannak, akiket bombákkal kell püfölni, miközben rakéták és kisebb ellenfelek vesznek körül minden irányból.

És igen: ezekben a pillanatokban a Sky Ride tényleg él.

A lehetőség, ami sosem teljesedik ki

A gond az, hogy ez minden, amit kínál. Egyetlen pálya van – nagyobb, mint elsőre tűnik, de akkor is csak egy. A fegyverek többsége lényegében felesleges, a zene azonnal kifolyik a fülemen, és hiába vannak jó pillanatok, végig ott motoszkál bennem az érzés: ez nincs kész.

A legnagyobb bűn viszont az, hogy egy kizárólag pontvadászatra épülő játéknál nincs online ranglista. Semmi. A saját rekordomat döntögethetem, ami nagyjából olyan motiváló, mint papírkalapáccsal szeget verni.

Az egésznek van egy furcsa, nosztalgikus íze. Mintha a GameCube éra végéről származna: egyszerű grafika, nulla kézen fogás, semmilyen online funkció. Ez önmagában még lehetne bájos, de itt inkább az ambíció fájó hiányát hangsúlyozza.

Összegzés

A Sky Ride mélyén ott lapul egy kifejezetten szórakoztató játék. Néha már majdnem elő is bújik, de sosem kap elég levegőt. Az alulfőzött tartalom, az egyetlen pálya, a hiányzó funkciók mind azt sugallják, hogy ez egy félbehagyott projekt.

Kár érte. Több idővel, több ötlettel akár egy rejtett gyöngyszem is lehetett volna. Így viszont csak egy furcsa, egypoénos élmény, ami rövid ideig leköt, aztán elenged.