Shin Megami Tensei III Nocturne HD Remaster

És igen: közben rendesen meg is mutatja a korát.

Apokalipszis, első óra

Az SMT III nem húzza az időt. Az első órában megnézem, ahogy elpusztul a világ, majd Sátán megetet velem egy kukacszerű izét, amitől démon-ember hibriddé válok. A főhős – a Demi-fiend – innentől egy kifordított Tokió romjain bolyong, miközben démonokkal barátkozik, alkudozik, majd megöli őket. Vagy fordítva.

Ez nem „mentsd meg a világ” történet. Itt a világ már elveszett, a kérdés csak az, mi legyen helyette. És ez az a pont, ahol a Nocturne igazán különbözik a legtöbb JRPG-től.

Eszmék, nem karakterek

A történet gerincét különböző filozófiai álláspontok adják. Az NPC-k nem igazán emberek, inkább járó ideológiák. Rend vagy káosz? Szabadság vagy kontroll? Egyéni akarat vagy kollektivizmus? Nincs egyértelmű jó vagy rossz válasz, és a játék kifejezetten élvezi, hogy nem kínál feloldozást.

Ez intellektuálisan izgalmas, de érzelmileg… távolságtartó. A Demi-fiend néma, a kapcsolatok felszínesek, és hiába történnek nagy dolgok, ritkán érzek valódi súlyt mögöttük. Érdekes, igen. Magával ragadó? Ritkábban.

Press Turn: a fájdalom művészete

A harcrendszer viszont ma is briliáns. A Press Turn mechanika egyszerű, mégis könyörtelen: kihasználod az ellenfél gyengeségét, extra köröket kapsz. Hibázol? Az ellenfél darál le. Ez az a rendszer, ahol egy rossz döntés egy kör alatt véget vethet egy órák óta tartó dungeonmenetnek.

Ez nem igazságtalan. Csak nem bocsát meg. És pontosan ezért működik.

Démonalku: idegpróba

A démonok toborzása papíron zseniális, gyakorlatban viszont idegőrlő. Soha nem tudom, mit akar a túloldalon álló lény. Egyetértsek vele? Ellentmondjak? Fizessek? Nevessek a poénján? Sokszor teljesen random, hogy sikerrel járok-e, vagy elrohan a pénzemmel.

Ez a rendszer ma már erősen elavultnak érződik, főleg ha későbbi SMT- vagy Persona-játékokhoz hasonlítom.

Fúzió: itt már látszik a remaster értelme

Szerencsére a démonfúziót okosan modernizálták. Most már kiválaszthatom, mely képességek öröklődjenek, ami rengeteget javít a használhatóságon. Ez apróságnak tűnik, de valójában órákat spórol meg, és sokkal stratégikusabbá teszi a csapatépítést.

A Demi-fiend fejlődése a Magatama rendszerhez kötődik, ami kvázi egy kasztrendszer. Cserélgetem őket, máshogy alakulnak a statjaim, ellenállásaim – egyszerű, de hatékony.

Kegyes mód azoknak, akik élni akarnak

Újdonság még a Merciful nehézség (ingyen DLC), ami jóval barátságosabb. Több XP, több pénz, kevesebb szenvedés. A puristák fintoroghatnak, de őszintén: Switchen, hordozva, ez egy nagyon is indokolt opció, főleg új játékosoknak.

Hang és kép: itt fáj igazán

A látvány korrekt, de senkit nem fog megtéveszteni: ez egy 18 éves játék. Fapados animációk, élettelen modellek, SD felbontású átvezetők. Ez még beleférne.

A zene viszont… fáj. Erősen tömörített, tompa, mintha egy fal mögül szólna. Ez különösen érthetetlen, mert a Nocturne zenéje legendás, és létezik már jobb minőségű remaster. Itt valami nagyon félrement.

Ár–érték: ez bizony kérdéses

Tartalom van bőven: több végkifejlet, 60–70 órás végigjátszás, replay value. De közel teljes áron ez a csomag nehezen indokolható, amikor az eredeti verzió más platformokon töredékéért elérhető.

A hordozhatóság nagy plusz, de nem mindenkit fog meggyőzni.

Zárás

A Shin Megami Tensei III: Nocturne HD Remaster a legjobb módja annak, hogy ezt a klasszikust ma játsszam – de közben végig érzem, hogy klasszikusról van szó. Mély témák, zseniális harc, ikonikus hangulat. Mellette technikai és dizájnbeli ráncok, amiket nem sikerült teljesen kisimítani.

Ha érdekel az SMT világa, vagy szeretnéd látni, honnan nőtt ki a Persona, akkor ez kötelező darab. Csak érdemes türelemmel – és talán egy akcióra várva – nekivágni.

Összegzés

Klasszikus, amit érdemes ismerni – de nem minden ráncát sikerült eltüntetni.

Értékelés: 7 / 10