Sheltered

A Sheltered már az első órában világossá teszi: itt nem a világ megmentése a cél, hanem hogy ma még ne haljon meg senki a vécében.

A bunker hétköznapjai

A játék alaphelyzete gyorsan letisztázott: egy nukleáris katasztrófa után egy föld alatti óvóhelyen próbálod életben tartani a családodat. Négy véletlenszerűen generált túlélő és egy háziállat – akiket indulás előtt testre szabhatsz – kerül a kezed alá, és innentől nincs megállás. Enni kell, inni kell, aludni kell, mosakodni kell, vécére kell menni. Ha valami kimarad, annak következménye van.

A Sheltered nem kérdez, nem figyelmeztet sokat. Ha rossz döntést hozol, elviseli – a karaktereid viszont nem.

Döntések, amik sosem jók

A játékmenet lelke a folyamatos mérlegelés. A generátor üzemanyagot kér, de ha elküldesz valakit a felszínre, fogy a víz. Ha otthon tartod őket, elfogy a kaja. Ha kockáztatsz, lehet, hogy hoznak vissza benzint… vagy sugárfertőzést.

Nincs ideális út, csak kevésbé rossz. És ez az, amit a Sheltered nagyon jól csinál: minden előrelépés mögött ott van egy újabb probléma. Olyan ez, mint egy végtelenített válságértekezlet, ahol te vagy az egyetlen döntéshozó, és mindenki rád néz.

Harc: kötelező rossz

A harc a játék leggyengébb pontja. Körökre osztott, egyszerű, jellegtelen, és sosem érzem azt, hogy itt valódi tét vagy izgalom lenne. Banditák, vadállatok, zombiszerű lények – mindegyik csak akadály, nem élmény.

Szerencsére a Sheltered igazi konfliktusa nem itt zajlik, hanem a menedzsmentben. A harc inkább egy kellemetlen kötelező elem, amit túl kell élni, nem pedig élvezni.

Rendszerek mindenütt – és ez beszippant

Ami működik, az a rendszerek egymásba kapcsolódása. Feladatokat osztasz ki, fejleszted az eszközöket, figyeled a rádiót, hátha találsz egy új túlélőt – aki újabb két kezet jelent, de ugyanakkor újabb szájat is, amit etetni kell.

Ez a folyamatos egyensúlyozás kifejezetten addiktív. Egyszer csak azon kapom magam, hogy már harmadszor gyorsítom fel az időt, csak hogy lássam, kibírják-e még egy napig. Amikor igen, az apró győzelemnek érződik. Amikor nem, akkor… nos, tanulsz belőle.

Hangulat: rideg és személytelen

És itt jön a Sheltered legnagyobb problémája. A karakterek nem beszélnek egymással. Nincs párbeszéd, nincs személyes történet, csak statisztikák és állapotjelzők. A pixelgrafika szándékosan egyszerű, de ettől együtt az egész inkább egy hangyafarmra emlékeztet, mint egy családra.

A This War of Mine pont itt tudott többet: ott az emberek fájtak. Itt inkább számítanak. Ez nem feltétlen rossz, csak máshová helyezi a hangsúlyt – és nem biztos, hogy mindenkinél működni fog.

Irányítás és tanulási görbe

Kontrollerrel a Sheltered továbbra is kissé nehézkes. Érezni rajta a PC-s gyökereket, és bár a fejlesztők igyekeztek tompítani ezt automatizálással és időgyorsítással, a kezelés sosem lesz igazán elegáns. Megszokható, de nem kényelmes.

A tutorial visszafogott, szinte spártai. Nem magyaráz túl sokat, és ez egyszerre frusztráló és tematikus. Ez egy játék a túlélésről – miért lenne benne kézen fogás?

Zárás

A Sheltered nem egy kellemes játék, de nem is akar az lenni. Ha a Fallout Shelter túl mosolygós volt, itt megkapod annak sokkal ridegebb, kegyetlenebb változatát. Nem mindig igazságos, néha saját rendszerei ellen dolgozik, de amikor sikerül napokon át életben tartani a kis közösségedet, az valódi elégedettséget ad. Nem hősi, nem epikus – csak makacs túlélés.