Save Me Mr Tako: Tasukete Tako-San

Pedig működik. Nem tökéletesen, nem kompromisszumok nélkül – de szívvel, tudással és olyan részletmániával, amit ritkán látni.

Négy szín, ezer emlék

Az első pillanatban világos, mire megy ki a játék. Négy szín. Pontosan négy. Mint a klasszikus Game Boyon. Ha pedig hiányzik egy kis árnyalat, vállgombbal palettát válthatsz, mintha Game Boy Coloron játszanál. Ha Super Game Boyos voltál, még keretet is rakhatsz a kép köré. Bárhogy is nőttél fel, a Save Me Mr. Tako vissza tudja idézni azt az élményt.

És ez nem csak felszín. A sprite-ok 16x16 pixelesek, a zene négy csatornára épül, a hangzás, a ritmus, minden azt sugallja: ezt tényleg úgy akarták megcsinálni, mintha akkoriban készült volna. Van ugyan egy extra hangcsatorna a hanghatások miatt – technikailag pontatlan, élményben viszont áldás.

A zene külön kiemelést érdemel. 110 szám. Száztíz. Marc-Antoine Archier első ilyen jellegű munkája, és olyan dallamokat pakolt ide, amik simán elférnének a Game Boy legjobb zenéi között. Nem nosztalgiából mondom: tényleg fülbemászóak.

Három Nintendo-iskola egy tintahalban

A Save Me Mr. Tako nem csak hangulatgyakorlat. Ez egy valódi akció-platformer, ami bátran merít a Game Boy szentháromságából. Az overworld Kirbyt idéz, a platformozás és powerup-rendszer Mario-ízű, a dungeonök pedig klasszikus Zeldát követnek. Nem másolja őket, inkább összegyúrja.

A történet egyszerű, de működik: Tako és testvére, Bako egy emberek és polipok közti háború kellős közepén találják magukat. Tako elindul a tenger mélyéről a felszín felé, homokos partokon, havas hegyeken át. A fegyverei? Tintalövedékek és ötven különböző kalap, amik extra képességeket adnak – bombák, kard, extra életerő.

A kalapok keresése a játék egyik legjobb része. Tele van titkos útvonalakkal, trükkös ugrásokkal, olyan helyekkel, ahol tényleg elő kell venni a régi platformos rutinokat. Itt nem elég végigszaladni a pályán – kutatni kell.

Játékmenet: jó érzés, apró döccenőkkel

Tako irányítása alapvetően rendben van, de nem hibátlan. Kicsit túl magasra ugrik, a levegőben kissé lebegős, ami néha bizonytalanná teszi az érzetet. Az alap támadás a tintalövés, ami gyors, és egy mérőhöz kötött. Ha eltalálsz egy ellenfelet, az megfagy a levegőben, és platformként használható – ez zseniális megoldás, és a pályadizájn rengeteget épít rá.

A gyűjthető drágakövek klasszikus élet-rendszert követnek: száz darab egy extra élet. Ismerős, kényelmes, működik.

A gondok inkább technikai jellegűek. Néha úgy haltam meg tüskéknél, hogy nem értem hozzájuk. Máskor emberi karakterrel játszva csak akkor gyűjtöttem fel drágakövet, ha konkrétan beleugrottam, hiába ért hozzá a sprite. A hitboxok nem mindig következetesek.

Bossoknál pedig fájó döntés, hogy ha meghalsz, újra végig kell nézned a bevezető átvezetőt, ráadásul Tako alapból egy ütésből meghal, hacsak nincs megfelelő kalapod. Ez egy idő után türelmet próbáló.

Hosszú kaland, régi beidegződésekkel

A fő- és mellékküldetésekkel simán 20 órát bele lehet tenni a játékba, ami Game Boy-hommage-nál meglepően sok. A mellékküldetések viszont nincsenek nyomon követve. Semmi lista, semmi napló. Jegyzetelj, vagy emlékezz. Ez autentikus, de nem feltétlen jó döntés – nem minden kilencvenes évekbeli megoldás öregedett jól.

Szerencsére a pályadizájn erős. A játék második felében az ellenfelek elhelyezése kifejezetten izgalmas, és gyakran centizni kell a mozgást, időzíteni a lövéseket, csapdába csalni az ellenfelet, hogy platformként használd. Volt, hogy tényleg pixelenként araszoltam előre, mint régen.

Zárás

A Save Me Mr. Tako nem csak egy nosztalgikus poén. Ez egy gondosan megtervezett, szerethető platformer, ami tisztában van a gyökereivel, de nem akar pusztán abból élni. Vannak hibái: technikai döccenések, kényelmetlen döntések, makacs régi megoldások. De ezek nem tudják elvenni az élmény lényegét.

Ez egy olyan játék, ami valóban otthon érezné magát a Game Boy kazetták között. És ha te is szeretted azt a korszakot – a maga minden furcsaságával együtt –, akkor nagy eséllyel Tako tintás kalandját is szeretni fogod.