Rivals Of Aether

Amikor a sallang lehullik, és marad a lényeg

Őszintén: a platform fighter műfaj tele van jó szándékú, de felejthető próbálkozásokkal. A Rivals of Aether viszont már az első meccsek során elárulja magát. Ez nem partyjáték akar lenni, nem kanapén röhögcsélős káosz, hanem feszes, precíz, versenyízű bunyó. Smash Bros. az alap, persze, de olyan, mintha kivették volna belőle a konfettit, a túlmagyarázott látványelemeket, és helyette odatolták volna eléd a nyers rendszereket.

Switch-en, handheld módban próbáltam először, és rögtön megcsapott az a régi, jóleső érzés: 16 bites tisztaság, pengeéles sprite-ok, minden mozdulatnak súlya van. Nem hivalkodó, nem akar eladni semmit – csak működik.

Állatok bunyóznak, elemekkel, okosan

A sztori rövid, inkább csak keret, de pont elég ahhoz, hogy legyen miért egymásnak esni. Aether világa állat-harcosokkal van tele, akiket egy lovecrafti rémség ugraszt össze – ez így leírva abszurd, játék közben viszont teljesen rendben van. Hat pálya, egy titkos lezárás, és egy olyan érzés, mintha a sztori csak arra szolgálna, hogy megismerd a karaktereket.

És ez fontos, mert a tizennégy fős roster nem nagy, viszont elképesztően jól megtervezett. Mindegyik harcos ugyanarra az alapmozgásra épül, de az elemi képességek teljesen eltérő ritmust adnak nekik. Itt nem csak az ellenfelet ütöd, hanem a pályát is alakítod. Tűz, víz, levegő, föld – mind másképp szól bele a meccsbe.

Zetterburn gyújtogat, Orcane vízzel trükközik, mások gyorsak, villámszerűek, vagy épp lassúak és brutálisak. Olyan érzés ez, mint amikor a Street Fighter II-ben rájössz, hogy nem a játék rossz, csak te nem érted még a karakteredet.

Tanulni kell – és a játék nem szégyelli ezt

A Rivals of Aether nem kímél. Ha csak lazán csapkodnál, gyorsan elvernek. Viszont cserébe kapsz egy olyan tutorial módot, amit ritkán látni ebben a műfajban. Nem csak azt mondja el, mit melyik gomb csinál, hanem belemegy abba is, miért jó egy adott megoldás, hol vannak egy karakter erősségei és gyenge pontjai.

A gyakorlómód konkrétan frame adatokat és hitboxokat mutat. Ez az a szint, ahol már nem casual játékosként, hanem tanulni vágyó bunyósként szól hozzád. És ezt én nagyra értékelem – mert nem néz hülyének.

Vendégszereplők, akik nem csak dísznek vannak

Ori és Shovel Knight nem puszta cameo. Látszik rajtuk a munka. Shovel Knight konkrétan horgászik meccs közben, boltot nyit tauntból, relikviákat vásárol – ez egyszerre vicces és mechanikailag is releváns. Ritka, amikor egy vendégkarakter nem lóg ki, hanem szervesen illeszkedik a rendszerbe.

Tartalom van, de az online fáj

Offline nincs nagy gond. Story, versus, CPU elleni meccsek, helyi multiplayer, Abyss mód, tetherball – bőven el lehet lenni. A játék gyönyörűen fut docked és handheld módban is, stabil 60 fps-sel, ami ennél a tempónál nem alku tárgya.

Az online viszont… nos, az fáj. Meccset találni nehézkes, a lag időnként kizökkent, és egy ilyen precíz játék ezt különösen rosszul viseli. Javult már a helyzet frissítésekkel, de még mindig érezni, hogy ez egy olyan játék, ami közösség nélkül nem tud igazán élni. És jelenleg ez a közösség Switch-en nem elég hangos.

Zárás – Smash alternatíva azoknak, akik mélyebbre mennének

A Rivals of Aether nem akar mindenkit megszólítani. Ez nem baj. Ez egy tudatosan felépített, mély platform fighter, ami a Smash Bros. alapjaira épít, de más irányba indul el. Kevésbé bulis, sokkal fókuszáltabb, technikásabb.

Ha szereted tanulni a játékokat, ha élvezed, amikor egy rendszer lassan feltárja magát, akkor ez aranybánya. Ha viszont csak alkalmi káoszra vágysz, lehet, hogy túl kemény dió lesz.